ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

…Vörösmarty Mihály Ábránd című költeménye?

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

Azt, hogy Vörösmarty képalkotó fantáziája magas csúcsként emelkedik a magyar líra hegyvonulatában, gondolom senki versértő- szerető olvasó vitatni nem akarja!
Általában is azt gondoljuk – ugye? -, hogy a romantika korában hozták össze a Költők a legragyogóbb fantáziaképeket, és nagyon is joggal gondoljuk.
A mi Vörösmartynk meg, hahogy például angolul írt volna, akkor Shelley, Keats és Byron társaságában emlegetnék minden táján a Világnak. Minden táján a Világnak, Szent dalnok lett volna belőle…
Az ám!
Csak hogy épp Költőnk romantikus volta miatt, azt sosem gondoljuk végig, hogy az ilyen kis remekművek milyen tudatossággal épültek. Hajlamosak vagyunk elismerni a romantika képteremtő zsenialitását, de könnyen készen állunk az ítélettel: a romantikus költő szertelen, rapszodikus – netán -, kusza!
Ó nem, nagyon nem!
A Költő, az „adott világ varázsainak mérnöke, tudatos…”
A költészet „tudatos? hát igen!
Verset írni varázslat (megtanulhatatlan, ha magad Költő nem vagy), és mérnöki precizitással emelő építkezés (mondjuk: megtanulható).
Lássuk hát, miként emel képtégláról – képtéglára kellemes erdei otthont egy mérnök-varázsló, nagy Költő!

Négy önmaga-farkába-harapó kígyószakasz, önbezáró versszak adja az alapépítményt.
Minden egyes szakasz kettes jambustól nyújtózik ötödfeles jambusig, aztán visszazár harmadfelesbe, kettesbe: a szerelmedért szótól a szerelmedért szóig jár gyönyörű körben.
Tehát olyan, mint egy rondó, egy szépséges francia körtánc, olyan, mint amilyeneket csoda-Villonunk írt hajdanán, régmúlt költőidőkben.
És ahogyan álom-szépségesen bezárja önmagát minden szakasz, akként zárja be önmagát az egész költemény is.
Lássuk csak!
Az Etelke szerelméért földúlt szellem és lélek képzeletben romantikus, magányos, bérc tetején álló fává, aztán ama bérc gyomrában összelapított kővé lenne. Ám a tépett szellem és lélek végül – Istentől visszakunyorálva és új, szebb erényekkel ékesítve - Etelke szerelméért térne vissza halott-kő voltából.
Istenek!
Bármi lett légyen is Vörösmarty képzelt tévedése, vétke, ezért az Orpheusz-dalért minden Istennek meg kell bocsátania néki! Még az Alvilág isteneinek is.
Minden szakasz egy metaforasor, de miféle képzeletszáguldású metaforasor?
Feldúlt és és eltépett lélek.
Zöld lombozatot öltő, magányban, bérci csúcson álló fa.
Földmélyi tűzben izzó lávakő.
Halhatatlan, múlhatatlan fájdalommal szenvedő: és hallhatatlan szenvedő.
Ki szokta szánni a hegy mélyében szenvedő követ?
Ugyan, ki?
Miféle romantikus képzelet röpíti a Költőt bérci tetőről a hegy méhébe?
Ki alkotott még ily romantikus ellentétet, ilyen Delacroix, Gericault vásznára, ecsetjére méltót?
Mit is nevezünk harmóniának?
Nem az ellentétek egymásba oldódását?
Mert ha igen, akkor ez a vers a színtiszta harmónia, a felajzott íj és húrjának feszülése, aztán elpattanása, nyugalomba kerülése.
No, és a zene?
A kettesből harmad- majd ötödfelesbe növekvő, aztán szépen visszacsökkenő jambusok.
No, és az ehhez való, elképesztő rímtechnika, mely szintén körtáncot jár?
(A – b - c – c – b – A.)
(Szerelmedért – lelkemet – visszakérném – ékesítném – neked – szerelmedért.)
No, és még szóljunk valamiről hamar!
Mondtam: önbezáró, ha úgy tetszik szimmetrikus ez a rondó.
Csak?
Csakis?
Vagy van egy másik szerkesztési elv is itt? Van bizony.
Nézzük csak az aranymetszési pontot!
Hisz leggyakrabban ott a legfontosabb szerkezeti határ!
Hatvanegy szóból áll ez a csoda!
Hatvanegy szót így osztunk: 38:23.
Az aranymetszeti hely a „bérc-nyomta kő” metaforánál van.
Ugye, nem is oly nehéz a megfejtés.
Ki a bérc és ki a kő?
Na?