- Két szép szegfűt Icám, de ma zöld nélkül - csipogta vidáman Mici néni a virágboltosnak. Persze, hogy jó kedve volt, mert ma megint egy remek temetés lesz.
- Azt mondják, hivatásos siratóasszonyok is jönnek!
A nénike már vagy ötven éve élt egyedül. Rég volt, mikor férjét véletlenül agyonlőtték. A sínek mellett szalonnázott a brigáddal, mikor egy vetkőztetőt üldöztek a rendőrök, és a céltévesztett golyó eltalálta. Éppen, mikor meghúzta a vörösborral teli csatost. Ő sem gondolta reggel, hogy a bora maradékát vérével fogja benyalni egy hangyabanda a talpfákról.
Ez aztájt történt, mikor bevezették az új forintot.
- Aztán kit temetnek mama? – kérdezte Ica, miközben egy új celofánrolnit helyezett a régi helyére. Néha az ajtó felé pillantott. Koltai századost várta. A rendőrtiszt biztosan Imréről, férjéről hoz hírt, aki nemrég ment el tőle ötmillió forintjával új életet kezdeni. Később csak azt írta, hogy sajnálja, de ő mindig gyereket akart. S most a barátnője várandós.
A tartozását pedig megadja mihelyt talpra állnak az új házban.
A pénzből Ica eddig még egy forintot se látott. Pedig nagyon elkelne a felújítás - gondolta, ahogy ránézett a festés után rimánkodó falakra.
A hirtelen zajra összerezzent. De megnyugodott; csak az öreghölgy lökött fel egy virággal teli edényt.
– Nem tesz semmit –, mosolygott és hozta a felmosórongyot. Kedvelt a nénikét, ő volt az első vevőjük, mikor megnyitották a virágboltot. Egy koszorút rendelt az ismeretlen katona márványsírjára, akinek állítása szerint ő volt az édesanyja. Mostanában már hallgat róla, mert kinevették.
Mici néni a fején billegő, keskenykarimás kalapocskában derűt sugárzott maga körül. Kicsit habókosnak is tartották. Ugyanis a néne nélkül szinte nem volt temetés. Ahogy egyesek kocsmába, lóversenyre jártak, ő úgy élt-halt ezekért a szomorú ceremóniákért.
Tavaly, miután nyughelyre kísérték Suhajdánét, a harangozó kiment a lakására, hogy nincs e valami baja, mert nem látták a koporsót kísérő gyászolók közt. Mit tesz Isten, tényleg magas lázzal feküdt.
- Hogy kit temetnek? – jutott Mici néni eszébe Ilonka kérdése.
- Hát a Bogi Gyurit! Épphogy a nyolcvanadikat taposta az a gyerek. Ki gondolta volna? Hisz nemrég kapta rajta az unokája mikor a Tejes Bözsivel tréfálkozott a borjúnevelőben. Tudja Icám mit csináltak erre? – A virágos csak tagadólag rázta a fejét.
- Folytatták a kacarászást! De a gyereknek roppant kellemetlen volt, mert mégiscsak ő városparancsnok nálunk
- Manapság polgármesternek mondják Mici néni.
- Egyre megy, kedveském.
- Kórházban halt meg az a Bogi Gyuri?
- Igen. A sebészeti mosodában. Éppen a Panni barátnőmmel viccelődött - aki ott takarít -, mikor megállt közben Gyuri szíve. Szép halál férfiembernek –, tette hozzá, majd otthagyta a visszajárót s kitipegett a boltból.
Az utcán majd fellökte a hirtelen támadt szél. Felpillantott az égre, majd szaporán hazafelé szedte a lábait. Sajnálta volna, ha nyári zápor teszi csúffá kalapját.
Alig csukódott be a néne után az ajtó, mikor belépett az ismerős százados. Le se ült a kínálásra, mert csak mondani jött az újságot, hogy a férje börtönben van súlyos testi sértés miatt. Hirtelen felindulásban kiverte az élettársa szemét. Kiderült a génvizsgálatnál, hogy a kisbabának nem ő az apja.
- Hát kedves Ica, a pénzére keresztet vethet -, mondta sajnálattal s amilyen gyorsan jött ugyanúgy el is tűnt a boltból.
Szerencsére Mici néni épp akkor ért haza, mikor megkezdődött az égi zenebona.
Míg a felhevült utcakövek zsibongva örültek a zápornak, addig az öreghölgy lecsipdeste a muskátlik elszáradt virágait.
Aztán ahogy újra kisütött a nap, Mici néni már a piacon volt. Karmonádlit vett, s szerencsére talált friss cékla levelet is. Szerette olajban futtatva a sült hús alá. Hazafelé még betért a kocsmába pálinkáért, mert illik, hogy legyen nála.
Mióta látta, hogy az angol királymama őfelsége is kiveszi a ridikülből a laposüveget s meghúzza, ő is sikknek tartotta.
Később a félgyászba öltözött Pannival kávézott, aki mellől Gyuri reppent a mennyországba. Mici néni elnézte barátnőjét, ahogy halk fájdalommal fújta a füstöt, ahogy illett egy friss, tiszteletbeli özvegyhez.
A néni tudta, hogy Panninak nincs jó neve a városban, de hát mégis csak a barátnője, vagy mi? Az öregasszonyok nem bocsátották meg neki, hogy annak idején egy kicsi kuplerájt vezetett. Ő volt a tulaj és a személyzet is. Persze néhánynak az ura is be-bejárt hozzá.
Aztán Rákosi alatt internálták az egyszemélyes intézményt Karcagra, egy átnevelő intézetbe.
Direkt hasznára vált, mert ott elvégzett egy gyorstalpaló tanítónőképzőt. Olyan gyors volt az a talpaló, hogy két hét után már legyezhette is a diplomáját száradni.
Mikor nagysokára visszajött, már csak két vendége kereste fel nagytitokban.
A hitehagyott egyházfi, és a kedvence, a kamasznyi költő, aki a múzsák nagyanyját imádta benne.
De ez már régmúlt. A mosodában is csak a szíve hagyta, hogy meglepje a vén kujon. Tán a Jóisten megbocsátja neki.
— Aztán mit hallottál Imréről? A virágboltos férjéről? – kíváncsiskodott Mici.
— Azt mondják, hogy Ózdon együtt él a Bíró Bözsivel. Jó húsz évvel fiatalabb az embernél. Jó vásárt csinált vele az a nőszemély. Pláne, hogy most kisfia született. Persze most boldog az újdonsült apa.
Bogi Gyuri temetését követő nap, Mici néni örömmel hallotta, hogy meghalt Takó Ica. Jövő héten lesz az utolsó tiszteletadás.
— Na, őt is túléltük — nyugtázta elégedetten.
Mici néni kedden benyitott a virágboltba.
— Ma öt szegfűt kérek, mert Takónét temetik. Szegényt túl korán szólította el az ég. Meg tudja mit hallottam, aranyoskám?
Aztán, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, válaszolt is rá.
— Azt, hogy a férje az új asszonnyal most nagyon boldog, mert fiuk született.
— Na, ne mondja! — Igazán? – nézett rá Ilonka, s meglepően derűsen nyújtotta oda a szegfűcsokrot.
Mici néni már az utcán volt, de még mindig csóválta a fejét.
— Mi van ezen mosolyogni való? — s nem értette ezt az Icát.