ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

(ciklusrészlet)

Ha lehetne szárny

horizont kötelén lóg a tenger apály dagály halfarkas delfinek
néha egy ezüstsirály

Uram miért teremtettél engem szárazföldinek
kinek az Éden csupán lázálomnyi emlék
két tiltott fádból sem lett hajó hogy azzal új vizekre mennék

el kellett tüzelnem őket nehogy első érintésére a kiűzetés-utáni fagynak
terveidnek ellentmondva párommal együtt kihaljak

s átgondoltad egyáltalán miért elegendő nekem lapocka ha lehetne szárny
mely ima helyett emelne -hogy lássalak- a közeledbe

Mindennapok padsorában

egyedül vagyok magamban magam
a Teremtőt keresem ki engem keres
és bolyong mindenütt pedig csak bennem
találkozhat velem

övé milliárdnyi út enyém egyetlen egy
ő milliárd felé halad én csak felé megyek
mégsem látjuk egymást mert nincs rá esély
hogy azonos pontban találkozzon Ő meg én
az öröktől örökig létező s a porlandó percagyag

de mindennapok szálkás padsorában térdelve
keresem tovább sorsom kupolája alatt

Szabályszegők

nem akartunk semmiféle telket
ahol füvet legel az őz és a tigris
ahol veríték nélkül megteremhet
gyümölcs melyet enged de tilt is
fogyasztani az alkotói gondolat
Uram mi nem lettünk többek mint
élettel mulandóvá lehelt agyag

s bár arcunk az ég felé emeljük
de földre köt röpképtelen testünk
Uram mi nélküled is lehetnénk
de vagyunk, mert bűnbe estünk
így visszük tovább az ősi kódot
és megszegve minden szabályt
szüreteljük a Mindenséget akár
kertedben azt a tiltott almafát

Mise előtt

jó volna megtalálni Istent
még mise előtt
mikor az utcasarkon
kopott ballonkabátban
hozzám lép és cigit kér félve
adnék s ő hálából mesélne
Teremtésekről s a félhomályban
gyufája fényében fölrémlene
ott voltam mindenütt öröktől
de csak most találkoztam vele

s arany tetőkön szánkózva jönne
az első fény áttörve egy felhőn
Ő elköszönne
nem mondaná mégis tudnám
holnap újra eljön

Vödörnyi hit

csillagokkal feketére dörzsölt
Mindenség-ablakpárkány
kuporogsz alatta és várod
ha nem is ŐT legalább
vödörnyi hitet a nyakadba

és imába csomagolva
nem fohászt esdést küldesz
de mindennapi Jó Hírt ölelést
bár nem tudod hiányzik-e
Neki hogy éppen te veregesd
meg a vállát nem tudod
de reméled