Mint viharfelhő
Viharfelhő támad ily hirtelen
ahogy bennem kél a kényszer,
elém zúdítja rejtett álmaim,
ritmusba, rímbe fészkel.
Én fogadom megilletődve,
be sem jelentett váratlan vendég,
zavarral küzdök, eléje mennék,
de itt dörömböl legbelül,
hozzám lép kéretlenül,
ajtóstól robban a házba
s az asztalfőre ül;
alázatomat, hitemet várja.
Élnie kell a tudatnak bennem,
kegyes ma hozzám,
megértő türelemmel
teljességemet akarja hallani,
pőrére vetkőztet,… Istenem!
Titkaim neki kell így bevallani
az idegennek, hisz alig ismerem.
Míg gyötör, kínoz, simogat kéjjel,
a kényszerűből nyugalom terem;
Úszom az időben, sebes ár sodor,
a parton szétszórt gazdátlan szavak,
színek, hangulat villongnak,
és mennyi gazdag gondolatcsokor.
Enyém ma Ő, a Kényszerkábulat!
Aggatja rám ritmusból, rímből
szivárványszínű új ruháimat,
s én félek, eltűnik, nem marad…
Könyörgöm hát, könyörgöm,
hallgasson meg az ég:
Ne hagyjon még el engem,
ne hagyjon el, ne még!
Szombathely, 2006
http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showasp&id=645&catid=main
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges