Nem mondhatom el fájdalmam senkinek,
úgy járok a földön, mint egy idegen.
Holt tenger a szívem, szenvednie kell.
Befelé csordul vére sebeimnek.
Csak én tudhatom, lelkem miért remeg,
mennyi vágyat fojtok vissza magamban
vajúdva a ki nem mondott szavakban.
Ne félj Kedvesem, amíg én féltelek.
Csak érezd, mennyit ér ez a hallgatás,
hol a hangos szó hamis dallamvarázs,
vakító kósza fény az ég peremén.
Szavak helyett az kell, ami visszatart
a bűntől, mint ránk szabott égi malaszt.
Oldozz fel, még ha meg se érdemelném.