ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Önkormányzati pályázat útján megjelent "A nonkonformista" című kötetem.

Előszó
Boér Péter Pál vadonatúj kötetét tartom a kezemben. Nem túl vastag. Ki hinné, mennyi minden fért bele mégis: jókora adag magyarság, egy kevés Erdély, megfelelő mennyiségű élettapasztalat, túláradó fantázia, egyéni látásmód. Ha gasztroblogger lennék – manapság igazán divatos foglalkozás – azt mondanám: a felsoroltak a hozzávalók néhány igazán jóízű órához. Persze ne felejtkezzünk meg a fűszerekről sem! Íz-, hangulat- és érzelemfokozóként csipetnyi gúny, megfelelően adagolt abszurditás, végül a tálaláshoz senkivel össze nem téveszthető, egyéni hangvétel is szükségeltetik.
Boér Péter Pál művészetét bő egy éve kóstoltam először. Eleinte ízlelgettem, de aztán rákaptam egészen. Minden egyes novella valóságos érzelmi hullámvasút: töprengés, meghökkenés, sokszor szomorúság, de mégis, mindezek fölött és mellett: derű.
De tudjuk-e, kicsoda Boér Péter Pál? A novelláskötet szerzője Nagyváradon született 1959-ben, székely ősök leszármazottjaként. Gyermekéveit falun töltötte, és ezek a szoros természetközelségben megélt évek visszaköszönnek novelláiból is, hiszen számára az állatok és növények éppoly fontos, teljes jogú résztvevői e világnak, mint az emberek. Boér Péter a román nyelvet csak a gimnáziumban sajátította el, és itt – mint a legtöbb Erdélyben élő magyar – azt is megtanulta: nem a nemzetiség vagy a származás, hanem az emberség a fontos. A műszaki egyetem elvégzése után Péter gépészmérnökként dolgozott, majd egy szokatlan, de annál többet mondó kitérő következett: a Katolikus Teológia hitoktató szaka. És mindeközben írt, írt, eleinte az asztalfióknak, mert nem hitte, hogy novellái a szélesebb közönséget is érdekelhetik. Közel ötven évnek kellett eltelnie, mire az első kötet napvilágot láthatott.
Mi lehet az, ami egy, pályafutását viszonylag későn kezdő irodalmárt íróvá avat? Boér Péter Pálnál ez nem más, a parttalan, korlátokat nem tűrő, szabadon szárnyaló gondolat. Nála, mint minden igazán jó abszurd írónál, nem jelentenek akadályt a valóság tényei. A novellákban minden megtörténhet, és mi cseppet sem csodálkozunk ezen. Jellegzetesen hömpölygő mondatai magukkal sodornak, és akár akarjuk, akár nem, egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy csodálkozunk, elképedünk, egy-egy bonyolult mondathoz többször is visszatérünk, aztán sajnálkozunk, együttérzünk, és a végére legtöbbször felderülünk.
A novellák nem egyszer kesernyések, mégis mindegyiken átsüt a szerző rendíthetelen optimizmusa. Ezt sugallják: A dolgok nem mennek mindig jól, sőt a legtöbbször nagyon rosszul mennek, de ha megfelelő szögből nézzük, mindig lehet nevetni rajtuk. Vagy legalább mosolyogni. A tanulság meg így is, úgy is kiderül a végén.

theodor

az Artpresszó online művészeti portál főszerkesztője

http://www.artpresszo.hu/

Hátlap:

Id. Bóér Péter Pál hősei – ha nem eget vakaró kutyák, kérges fák vagy bolhák, netán a Magány – egészen hétköznapi emberek. Katonák, északi expedició tagjai, eutanáziológusok, taxisok, szomszédok, panellakók, akik hétköznapi helyzetekben ismerik fel, hogy a dolgok időnként megváltoznak. Időnként olyannyira, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg, a mi barátságtalan világunkon túl vannak olyan csodálatos vidékek, ahol az 1+1+1=1 matematikai formula érvényes.

Drámai történéseknek, a lélek szörnyű rianásainak ábrázolója a szerző, aki így vált ki olvasójából katarzist, és teljesíti a művészet legfőbb feladatát: felkavar és megnyugtat. Fanyar humora még ízesebbé teszi az egy szuszra elmesélt nonkomformista történeteit, amelyeken minden tragikum ellenére átsüt az oly nagyon szükséges derű.

Merítsen hát, kedves Olvasó, belőle!

Ambrus Attila (Brassói Lapok)