1
hétrét görnyedt világok
feszítik szét
nincstelen színespapír-álmod.
ázottan lemállnak tükrödrõl
hideglelés vájta utak.
aludj. és én dúdolok majd,
igazi hangokat.
2
rettegek, hogy folyékony
agyagkezed simogasson.
vizesre kiabáltam az éjszakát,
foltot ütöttem
egyhangúra dermedt vágyaidon.
nem akarom, hogy szeress.
örökölj mástól
izomsorvasztó szenvedélyt,
de áldozz nekem, mikor
zsigereidbe kúszom
és benned rekedek
már nem akarom,
hogy szeress.
3
lézengek
benned-magamban.
kinyílt árkádok
alatt neszez a tél,
varjú-szag érint,
úgy beléd merülnék.
darabjaidra szednélek
és magamnak raknálak össze.
mondd milyen húsod íze,
ha engem akarsz?
4
miért sikítasz szürkén?
mágnes arcod úgyis eltakar.
nem lehetek fedezék
kifordult érzéseidnek.
messzire nyúlsz
mikor lappangó ízeltlábaid
meggyaláznak és idegen
ágyakba ûz a vágy.
5
patakokban folyik
hátamon a szenvedés.
kiragadlak monoton aktusokból
de ne nézz rám
mikor felajzott
testedbe hatolok.
aztán lassan átcsorogok
szádba, ha szemedben
Szent Elmo tûzet gyújt a vágy.
miért sírsz,
ha hitvány léhaságom rád talál?
6
gyökértelen leszek
ha feltépem újra, ami volt.
egyhelyben járok.
a világ ma másnak simogat
egyhangúságot. fájsz.
és kiforratlan diadalmenet
minden szó. fémhideg turbánok közt
megalkuvás születik, csak dadog
és elbukik a múlt.
te meg ablaktalan falakat építesz
ha engeded, hogy patakokban
folyjon hátamon a szenvedés.
már nem tudom kinek készültek
barlangrajzaim.
7
kallódó indulat látni
miként tékozlod el
szaruhártyára írt álmaid.
nélküled semmi a ma.
tördelt ujjaid
miért nem muzsikálnak?
megérintenélek,
de láthatatlan õreid
szilikonba zártak.
hát ébredj akkor is,
ha nincs kinek.
ne kuporogj többé
szalmaszékek közt.
bûn-e, ha keményítõszagú
hajadba temetkezem?
8
megszülettem.
maradj csak
zsinóron rángatott
kelepcéd fogja.
tûpárna létednek
nem adok több esélyt.
hát legyõztem magam.
te meg kívül rekedtél.
már nem ütnek tovább
burkolt monológjaid.
sebeim sem a te feltámadásod.
ha végleg kifolysz belõlem,
megcsúnyult arcod kinek mutatod?