Odesszai anziksz
Lementem akkor azon a lépcsőn,
ahol lezúdult a „magányos gyerekkocsi”.
Tengerparton daruk erdeje fogadott,
a modern igavonás újkori harcosai.
Rakodópart ez, zsúfolt keleti forgatag,
szürkés-zöld vízen medúzák lebegnek,
s regénybe illően furcsa kardhalak.
Jánosbogárka, nyáresti sziporkák,
fény, alkonyég, lazacszín vitorlák
dagadnak, s tengerillatú hullám.
Óriásgépház! Zúg, zakatol az élet.
Fényesre dörzsölt főcsapok, méteres
lendkerekek dübörögnek, ritmust
diktálnak feszes ékszíjon, óriás luxushajók
várnak, bárkák százait ringatja
zsákmánnyal a tengeröböl, halszagtól
sűrű a lég… Lementem akkor azon
a lépcsőn, nem a főhős szerepében,
csupán jelenem élményforgatagából
idecsöppent bámész idegen, nem
vettek tudomást rólam még annyira
sem, mintha apró kvarchomokszem
repülne versenyt délszaki széllel a
fényezett lendkerekek forgásmezejében,
múló árnyékfolt-fantom, felpörög,
lezúdul aztán, s a láthatár előtt ingó
árbocok szálkás rengetegébe vész el…
2009. augusztus 6.
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges