ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Incitatus a süket szenátor, jóízűen zabálta a legénységi szecskát. Pénelopé, a még szépszügyű felesége, durcásan turkált ura mellette a jászolban, de közben szünet nélkül dőlt belőle a panasz.
A vele szemben zabozó Írisz, a betegkosztos ló, úgy tűnt, tényleg tudta, hogy hozzá beszélnek.
… - és én bolond! – folytatta Pénelopé -, hogyhogy nem vettem észre, már bakfiscsikó koromban, aranyoskám, hogy ez se a Hippios isten, csak a zöldek színében futó divatos versenyló, – miközben megvetően az ura felé bökött. Barátnője, Írisz, egy obsitos Centurio hajdani díszlova, türelmesen hallgatta, de már nem evett, mert mégse ment a rágás. Hiába is próbálta az elébb. Csak nyalogatta a zabot, mert a fogsorát másnapra ígérték. Az igaz, hogy Írisz egy kicsit hibbant volt már. Meg különben sem értette, hogy mit mond itten neki, vele szemben ez a kanca? Szegény Írisz már olyan öreg volt, hogy csak azért nem esett össze, mert a jászolhoz volt kötve, és nem akart megfulladni.
- És ez, mint szenátor! Hogy ne nyihogjak! A kéjenc Caligula szeretett barátja! És miért kapta a rangot? – Te is jól tudod drága Íriszem, hogy csakis azért, mert az uram, egy erkölcsöt és illemet nem ismerő ló. Avval a … – na ki ne mondjam – némberrel neveletlenkedtek a Cézárjuk kedvéért, a vendégek mulattatására. – Pénelopé szeme még most is könnybe lábadt, Incitatus szégyentelen viselkedése miatt. Talán ennél is jobban fájt, hogy titokban a történészek feljegyezték Caligula őrült tetteit, és azokban gyakran előfordult a férje neve is. Pénelopé erőt vett magán, s folytatta a monológját, mert Írisz egy szót se szólt eddig.
- Aztán, azt az asszonyt, meg jutalomból kiházasította Caligula, egy germán testőrével. Az a boldog pár se gondolta akkor, hogy milyen büszkék lesznek majd a kései utódaik, az ősnemesi voltukra. – Pénelopé észre se vette, hogy Íris egy ideje, kimeredt, üveges szemmel bámulja, mint aki nem tudja, hogy ki beszél hozzá már régóta? - Úgy is volt. Íris tényleg még nem tudta eldönteni, hogy a Centurio arcát látja-e, vagy a régen elhunyt csődör apja szól hozzá?
Pénelopé lehiggadt egy kicsit. Hiszen magát is szégyellte és sajnálta a múlt miatt, és ahogy öregedett, egyre többet rágódott a szerencse forgandóságán.
*
Amikor megölték az őrült Caligulát, Incitátust rögvest ki akarták herélni; - Pénélopé nemigen vette volna szívére. De a fényűzést ő is szerette. És ha őszinte akar lenni magához, be kell, hogy vallja, élvezte a palotaistállót; - a márványvályút, az aranyozott ivódézsát, és a freskókat a falakon. A finom estéket, amiket a férje adott, ahol Róma krémje volt jelen.
Az is imponált neki, ahogyan az aranypatkók káprázatosan ragyogtak Incitatus patáján, mikor az aranyműves pedikűrözte. De az a marha ura, még avval sem törődött. És avval sem, hogy még langyosra se hűlt Caligula holtteste, de már a szolgák lelopták a patáiról az aranypatkókat.
*
Pénelopé nézte egy darabig, ahogy ura kétpofára zabált. Megrázkódott az undortól; – mint egy barom, - tényleg ide való, a legénységi istállóban. Na, és a házasélet! Más ló, már két patkóra állna örömében, ha neki enyelegni lenne kedve. Incitatus pedig egy kehes, kiélt, rozoga csődör. És az ellátás is itt … - Ó te tehénszagú Héra! Mért is lett a felesége? – Ő, akinek az őse Pegazus volt. De mért zuhant ki az ura a szenátori méltóságból? Caligula halála még nem ok rá.
Az egész, csak az új császár, Claudius levele miatt történt, amit a szenátusnak írt. Abban elismeri, hogy Incitatus erkölcse ellen nincs kivetnivaló, elmebeli képességei is elegendőek voltak a szenátorsághoz, de mivel három év múlva automatikusan konzul lenne, ahhoz már nincs meg a törvényben előírt vagyona. Érthető; - gazdája halála után, legénységi állományba vették feleségével együtt.
*
Ezt azért kihagyhatta volna az a hibbant sörívó Cézár – dühöngött Pénelopé, s szép szeme elsötétült a haragtól, mikor erre emlékezett.
Undorral körbenézett a zabáló társaságon. Megvetően kiköpött, de aztán nekiállt Írisz otthagyott betegkosztjának.
*
- Egyébként másképp gondolt volna a szép farú kanca Claudiusra, ha feltárul előtte a jövő. Látta volna magát, ahogyan a császárral a hátán poroszkál Brittaniában, Londinium lankáin. És egy cseppet se gyászolná férjét, mikor az, mint egyszerű polgári ló Anciumban lábát törte, és kolbászként végezte.