S legvégül
Repítenek a rohanó évek
tolla-borzoltan törött szárnnyal.
Halványulnak az éltető fények.
Csitul az égi szivárvány-dal.
Visz a sors, köröz velem, még emel,
de az égi magasság már szédít.
Tudom, az idő nem mérlegel,
utat keres a sír széléig.
Nem érdekli, mit hagyunk a múltnak.
Névjegyünk ott van az út porán.
Kottáink avíttak, elsárgulnak,
az élet újabb dalt komponál.
Nem sírom vissza már az éveket.
A holtak hiába zokognak,
nem találhatnak rá észérveket,
mit felül nem ír ma és holnap.
S legvégül, majd ha hangom elakad,
s kihuny a tűz, a szív se dobban,
jelezze két szó csupán korhatag
fejfámra írva: Ember voltam.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges