ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A főkisasszony úgy gondolta, hogy valami mást eszik aznap, és a már kész gyümölcsleveses fazékkal kezében az ajtaja előtt körülnézett, hogy jól látja-e mindenki. Majd zutty, félkörbe terítve kiöntötte. Befelé menet megbánva tettét, már el is kezdte aktuális, menetrendszerű hisztériáját. A földről mégsem nyalhatta fel. Megengedtem volna neki, de ő ezt önmagára nézve lehetetlennek találta.
Ekkor a főnök, vagy csak egy nagyobb hangú, terpeszkedő, a negyed ezredmákszem területen, gyomorkorgó baci felkiáltott.
- Munkára fel, meló van gyerekek! Ezt még az N az N-ediken ükunokám sem tudja befejezni. Micsoda élet, tele nehézségekkel. Elnézést, elköszönök úgy érzem osztódom...
Kettő lett belőle és a többiek is megkettőződtek, négyeződtek, tizenhatodozóztak. A munka billiomodik generációjának idejére, már csak ükpapáiknak ükpapái meséiből hallottak valamit, hogy azok további ezerszeres ükpapái, valami felfoghatatlan kiszolgáltatottságról beszéltek, hiszen dologra ítéltettek.
Ettek, osztódtak, ettek, osztódtak...
- Van ennek az életnek értelme?
Kérdezte egy nagy kövér, a körülötte robotolóktól, akik egészen megéretlen sejtmembránnal recepciózták felvetését. De mielőtt sejtmagjaikhoz eljutott volna az információ lényegének súlya, a nagy kövér, bánatos burokrepedéssel osztódott.
Már annyian voltak, hogy talán egy mákkal teli befőttes üveget is megtöltenek, ha betuszkolják őket. És nagy kövérnél végleg elszakadt a történelmi háttérre tekintés. Ő volt az utolsó, akinek még derengő, leírhatatlanul sok nemzedék merengése, valahol a sok osztódáson át eljutott.
- Gyerekek – szólt egy soványka ifjú titán –, ti tán szeretitek a gyümölcslevest?
Körülötte egy kisebb, néhány milliárdos csoportocska értetlen szemeket meresztett.
- Miért, van más is, mint gyümölcsleves?
Kérdezett vissza egy elaggó, aki a kérdés után azonnal kettőbe pattanva, két új egyeddé lett.
- Üdvözöllek benneteket, nagyon rendes ember volt az apátok.
A többiek is a meghökkenés mélykúti állapotából néztek a szédülő titánra, aki válaszát meg nem kapva, nyögött búcsút a többieknek. Egy volt, kettő lett belőle.
- Micsoda hülyeséget beszélt az a vakbuzgó! Tökfej volt az apátok! Tudjátok meg, a gyümölcslevesen kívül nincs élet!
Az a néhány milliárd, akik közben tíz, száz, majd ezermilliárdnyira duzzadtak, magukban lehülyézték a közben kettépattant. Sőt pattanásai is többször szétpattantak. Papáját jól lemarházták, mert olyanokat kérdezett, mintha az osztódáson kívül lenne-e sejtmag.
- Jó, hogy megszabadultunk tőle – mondta a középplazma, aki gyors vénüléssel, nagy zabálás után maga is megoszlott.
Ekkor érkezett haza a hölgy férje, aki egy lapáttal előbb vödörbe föltakarította, majd némi fertőtlenítőt rájuk locsolva berekesztette a filozofálást.