sokszor... ráléptek a sarkamra
Hátranéztem
valóban, már sokat éltem; előfordultam sok helyen
elárulja magát a lélek; elfecsegni titkait nemcsak az ágyban lehet
váratlanul versben is: Megtörtént
a valóságban minden megtörténik... akkor az én lelkem
végig mellettem hevert, megkötözve
miközben tetszelegtem, hogy jókor és majdnem boldognak születtem
Jól kibélelte lelkemet tér, forma, szín tanítás okán; mégis átlényegültem
akár a szfinksz a Királyok-völgyében, - amit gnómmá mart idő és homok.
Istenített Gyerek-sereg
... bennük tetszelegtem
szivárványszín szeretetüket képzeltem?
Díszletben kígyómarás után, most ébredtem?
Mondj igazat! - persze, hogy jövendőmondómat kikacagtam. Lármáztam.
Olykor szóltam, de nem "saját hangon"... kérdeztem, de senki nem állt mellettem
Fényesítek kicsit -patinássá mattult ábrázatomon
hátrább tolom öreg, beteg valódimat:
-Mit nekem darabokra hullt
sarkaiból kifordulni készülő világ;
Túllendültem
mit tudom én unokám lesz-e? - korom miatt megilletne
Gyere Világ unokámnak felcsapni, ne restellj
- beszélgessünk, ülj Te az ölembe
/egy prózavers... önéletrajz helyett/
2009. június 17.
- Bozó Éva alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges