ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A nap megcsillan egy tökéletesre fényezett motorháztetőn.

Mélyen barázdált abroncs ér a földút keskeny vékony porréteggel fedett széléhez. Lassan halk rövidet nyikorogva kinyílik a bal első ajtó. Egy cipő talpa ér finom mozdulattal a sűrűn zöldellő fűhöz. Az egyik bátor fekete hangya máris elindul felfelé a szürkülő aztán feljebb fehéredő műbőrön. Végül lezuhan hat lábbal kapálózva és máris eltűnik a mélyzöld fűszálak között
Az erdő a réten túl gömbölyű bokrokkal kezdődik, alattuk csalán néhol szarvas ürülék. Aztán a fák, összevisszaságban egymást túlszárnyalva nőnek mind egyre magasabbra, több fényt több erőt akarva. Ez a vadon óriásainak sikerül csak, néhány büszke tölgy, ezüst bükk magasodik néha viharral, széllel birkózva a többi egybefüggő korona fölé. Ott ahol a vadon zöldje az éghez ér alig észrevehetően világosabb a kék és finomam remeg a levegő.
Az égen a Perlucidus felhők és az egyre lejjebb süllyedő kondenzcsíkok kígyó gerinc mintázata fellazítja az egyébként egybefüggő a horizont alján kifakuló kéket. Alattuk fiatal ölyv köröz a meleg levegő hátán. Időnként erős testét megfeszíti és büszkén vijjog bele a szélbe, tudatva jelenlétét Szeme barnalábú fekete hátú tücsköket lát, miközben apró szürke hosszúfarkú prédára les. Lejjebb alig a rétek felett fekete varjú keresi ritka durva károgással a párját.
A cipő talpa alatt sóhajtanak a görbe hátú fűszálak. Hangyák érintik a gumi barázdákat némi rendezettséget mutatva rohannak és tűnnek el a boly mélyén. Gyíkok lihegnek szájukból kilógó rovarszárnyakkal arrébb a köveken.
Csak a patak mellett rejtőző őzek remegő kitágult orrlyukaiban válik valóságossá az érzése annak, hogy valami rideg, kegyetlen, ölni akaró erő veszi körbe a tájat.
Vigyázz!

2017. december 8.