Most...
hallgasd a csendet.
Rádobja ricsajok hálóját
recsegő ágak közt a tájra
s megbújik zümmögőn,
mint aki beléd ivódott,
testeddé lett s bűntelen
viharra vár.
Most...
mikor ő is hallgat
s nem kérded már tőle,
hová indulsz Kedves,
csak magadba fojtod azt, ami fáj.
Könnyek morzsolják fel a szerelmet,
mely tiéd volt és övé,
mégis te fizetsz érte.
Most...
hogy kilincsen hagyott
kéz-melege simogatna még
tépelődő csendben,
ha utána mennél.