TÉR. IDŐ
Nézem az eget. –
Egy felhő rezzen át
végtelen kékjén...
Imént suhant át a fákon
- eltolva helyéről a ködöt -
a reggeli fény.
Mielőtt zöld függönyét
meglebbentené,
s belekapna ruhámba a szellő,
méltósággal meghajol előtte.
Szelíd rebbenéssel mozdul, mi él,
messze innen az utca zaja,
csak én állok őrt az idővel...
Egy falevél pereg lábam elé. –
Arcon csókolt az elmúlás szele.
(helyetted)
Még egy ideig itt cikázik,
(nem értem, mi dolga velem),
kacérkodik, pajzán földszagot hoz,
s a rózsák illatával üzeni:
– Szegény, verseket ír megint...
Kép: Delacasse Bencze Erzsébet: Bujkáló fény - akril, vászon
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges