Tengerek, hajók
Térdeiben a tengervíz
sós volt és keserű,
mint az élete,
amit hordott.
Leült kicsit a sámlijára
előre-hátra dőlve
és danolászott
a megfáradt csendben.
Soha se értettem.
Hajókról álmodott
és indult nap, mint nap
egyre messzebb,
-kevés volt benne az erő-
attól menekült,aki szerette,
de bátor volt érte,
ha viharba került.
Inge vitorlavásznát
akassza már az égre.
Hajkoronája a Nap
-lebegő idegszálak-
szétzúzott harmat-felhők,
megbomlott hajókötelek,
mintha ma is látnám.
Magához köt, nem ereszt,
újra felkorbácsol.
Szíve öböl-meleg
s véréből ölelkezőn
delfinek kéklő hada
bukkan elő.
Olyannak álmodta magát,
amilyennek senki se látta,
vágyakozón, befejezetlenül,
mikor elöntötte tüdejét a víz...
Hallgatott, mint a tenger
összetört hajók közt
meg-megremegve
a végső partra-érés előtt.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges