Tengerre nyíló ablak
Minden évszakkal te jössz közelebb…
Néha olyan vagy,
mint az áprilisi szél,
szeszélyes, csipkelődő,
máskor
szelíden simogató
szeptemberi szellő,
arcomon lecsorgó
lágy, őszi eső.
A rojtos szélű fellegek
csillogó cseppjein
átderengsz.
Ott sápadsz a hervadó virágszirmokon,
sárguló leveleken,
lépted nyomát már rőt avar rejti,
ám a hó alatt is meglelem.
Ha elérkezik
az üdv hozó december,
lehunyt pilláim mögött látom,
amint
Kisjézus jászola előtt
térdet hajtasz,
s a gyertyák imbolygó fényében
megjelensz...
A májust azért várom,
mert kaput nyit a szerelemnek –
Velem maradtál
a hajnali csendben,
a délutánok verőfényében,
s amikor úgy tartja kedvünk,
újra együtt hódítjuk meg a hegyet.
Ősz, tél, nyár, tavasz,
Ismétled magad...
Legjobban mégis
a nyarat szeretem benned,
a csillaghullató éjszakákat,
tengerre nyíló ablakkal…
*
Kép: internet
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges