Tragédia
Jön.
Belemetszi a fényt,
beleszúrja a fákba,
zakatol,
tombol,
fölbőszült rohanással lángot hoz,
riadalmat.
Már menekülne a fához,
a bokrok tűzaranyába,
futna a sűrűbe,
vissza az erdő szűz gyönyörébe,
fogja a fény,
lecövekli a látvány,
szép testén idegen meleg ujja matat.
Ín pendül,
húrja jajából
harcok mámora sajdul,
fölveti napkoronáját,
izmai ölre feszülnek,
két szeme tűz szakadéka,
csontja fehérül,
vére halált üt,
ölni, ölelni erős.
Feszes csöndben a fák.
Mintha kivégzőosztag várakozna
halálos türelemmel.
A pillanatba pillanat fúródik,
zúzódik patanyom,
spriccel a fény.
Az egymásra torlódott félelmek fölágaskodnak,
És rázuhannak a fölhorzsolt éjszakára.
A fák leeresztett ágain ragacsos levelek.
Az aszfalt egyetlen sebhely.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges