ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Berregnek. Szeptember, október, november, december... Szinte még nyár, de mégsem. Vége...

„Gyöngyharmat a hajnalokon.
A kifakult, szürke ég alatt
csípős füstszagot hord a szél.”

Csalhatatlanul beköszöntött az ősz. Jön, vagy nem jön, itt van. Ja? És becsengettek... Szegény gyerekek is lassan hozzászoknak a korai keléshez. Az augusztus is döglesztő kánikulában telt, szeszélyes viharokkal, mostanra – a kiszámíthatatlanság után – már valamiféle megnyugvást remélünk. Nem kizárt, hogy sokan vagyunk ezzel így...

„Lassan lepergeti ritmusát a nyár,
narancsszegélyú felhőkön nyugszik,
szelíd hangon búg, mint gordonkán a húr,
valamit súg még, aztán tovább áll...
Zöld köpenyét levedli, félreteszi,
és magadón hagyja, hogy a vörös és narancs
kitakarja belőle az utolsó reménysugarat...
Vígasztalásul néhányszor megcirógat,
– szívemben lágyuló dallam – ,
fakult fodra meg-megrebben.”

A vénasszonyok nyara kifejezés, avagy az „indiánnyár” mára új értelmezést kapott: a meteorológiai ősz kezdetét jelenti, azaz szeptember 1-jétől a hidegek, fagyok beálltáig minden melegebb napot a vénasszonyok nyarának tulajdonítanak. A meteorológusok szerint régebben kizárólag a koraőszi lehűlést követő 8 -10 napos októberi szőlőaszaló, enyhébb periódust hívták így. A népi megfigyelések is ezt támasztják alá, szeptember végén, október közepéig kellemesebb idő tapasztalható. Ha ez így lesz, az jó. A dinnyeszezont a lecsó és a szüret időszaka szinte kötelezően váltja. Használjuk ki a tél beállta előtti „ajándékba” kapott néhány nyarat idéző napot. Úgyis hosszú és nagyon forró volt ez a nyár. Ideje a langymelegnek, a délutáni sétáknak, kiülni kedvenc padunkra megpihenni egy kis tereferére.

Üzen az ősz, a nagy kerítő...
Na szóval, lassan megyünk kifelé a nyárból, avagy a világból? Kinek ez, kinek az jut eszébe a hulló levelekről. Vannak, akiket hatalmába kerít a borongósabb hangulat, és vannak, akik önfeledten tudnak örülni az ölükbe pottyant néhány szem diónak is...
Az emlékezések ideje. A visszavonhatatlanul elmúlt boldog emlékek könnyebben előhívhatóak a csendes magányban. Felértékelődnek a szerelmek. Állandóságot remélünk, amelyhez olykor elég egy gyöngéden simogató kéz, egy biztatóbb, melegebb tekintet meghitt estéinken. A kánikulai álmatlanságot pihentetőbb álmok váltják a hosszabbodó éjszakákon. A felhőjáték is hamarabb nyugalomba jut fejünk fölött az ég egyre gyorsabban ellobbanó pírja alatt.
Sokakat a halál szele is megérint, a kiszolgáltatottság hamarabb lesz úrrá rajtunk. „Ilyen az ősz, /az elmúlás szele / időz...”
A régóta szenvedő betegek végleg megpihenhetnek. De miért köthető éppen az őszhöz? Hiszen a nagy kaszás tavasszal is arat. Még a kifeslett bimbó is bármikor megfagyhat. Az elmúlás bizonyosság, s ez ősszel könnyebben nyakon csíphető.

„Varázsló, vagy gyilkos-e a vonó,
ha megöli a nyarat,
és elhúzza nótánkat az
őszi, bágyadt muzsikaszó?

Csitt! Csak csendesen!
Az ősz közeleg...”

2015. szeptember 1.
Saját fotó

Az idézett sorok a Lélekhúrokon és Az ősz hozadékai c. verseimből valók:
https://www.artpresszo.hu/content/l%C3%A9lekh%C3%BArokon