Valami szép
Emlékeimbe bújtam...
Mostanság gyakran megesik,
hogy a csend torkomon akad.
Ülök egy padon
háttal a nyárnak,
kifakult vággyal,
hiányoddal
bezárt világomban.
Könyörtelen idő
festi a jövőt,
hiába felesel a szél,
dérrel-dúrral jön a tél,
hajamba éles pendüléssel
belekap,
fenn a szirteken kóborol,
s úgy zenél,
hogy belesajdul a szív...
Egyszer csak a lejtőkről
enyhe szellő indul felém,
lélekérintő muzsikaszó.
Valami szép és jó,
édes melegség
karjaiba vesz;
szemem tükrében
a te szemed virágzik.
Beléd fogódzom,
biztatásod éltet,
az éjszakámból kiváló
hangoddal ébredek -
ha te szólítasz,
én hallgatok.
Oly édes-simogató
és különös ez...
Lehajtott fejű
krizantémok helyett
rózsák nyílnak
verseimben.
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges