ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Márciusvég. Ragyogó napsütés. Múzeum hatalmas transzparenssel: Van Gogh
Budapesten.
Déli órák, a forgalom mérsékelt, a téren kisebb, nagyobb csoportok, iskolások, felnőttek, buszok, akik voltak, s akik majd ez után.
Várakozás. Egy fiú a virágágyás mellett a földre hasalva digitális fényképezőgéppel makrót készít a sárga árvácskáról. Keresi, akarja a szépet, a színeket, mint Ő, a Festő…

Rövid várakozás, modern jegykezelés, bezsilipelés. Az üvegajtós zsiliptérben
8-10- en szorongunk, aztán begurulunk, mint kiszakadt zsákból a krumpli. A hasonlat tökéletesen témához illő.
A látvány kissé bizarr. Fél sötét L alakú óriásterem, két sorban „szárnyas-oltárok” sorakoznak nyitott tábla ajtókkal, s belül kissé süllyesztve a KÉP, s az éppen alig elegendő megvilágítás.
Akklimatizálódnunk kell, amíg megszokjuk a képek védelme érdekében optimálisra alakított fény, hőmérséklet, páratartalmi viszonyokat, és persze a védelem rejtett, vagy félig rejtett megoldásait.
Néhányan, jó magam is, a két oldalt elhelyezett életrajzi és levéltöredékek adatait tartalmazó tablók tanulmányozásában kezdünk.
Már a jól válogatott tájékoztatás lenyűgöz. Engem legalább is; hozzám közel állnak.
Igen. A lélekből kitörni akaró, mindent elsöprő kifejezésvágy igénye, alakulása, alakítása,
az ösztönös és akaratlagos, a visszafogott és mégis erőltetett, a szabadságérzés börtöne, a színek, kifejezésmód folyamatos megismerése, a technika, az egyszerű, s abba a lehetetlenül bonyolult lelki intuíciók beépítése, a mondanivaló és kifejezésmód örökös ütköztetése, a művészet és egyén küzdelme az önkifejezésért, törekvése az időszerű világképnek leghitelesebb tolmácsolására.
Igen, ez mind Ő. Igen, ez minden igazi művész életútjának rövid története.
Egy rokonszenves, segítőkész „teremőr” érdemesnek tartja a „szárnyas-oltárok”
megközelítését inkább Z alakban, mint az egyenes vonalú sorrendet. Ezt követem.

Az élvezet teljessé tételét elősegítik a képenkénti fontos információk kétnyelvű, jól olvasható összefoglalója, az igénybe vehető mobiltelefonos információközlés, illetve egy- egy csoportot vezető szemléletes bemutatója.
Felváltva veszem igénybe a lehetőségeket, mert a lehető legteljesebben szeretném és akarom megismerni a művészt és világát.
Így kapásból legalább negyven, negyvenöt képet fel tudok idézni magamban, látom magam előtt, jobb, mint a fénykép, a lelkembe rögzült.

A kálvinista lelkészcsaládból származó holland festő előbb tanító, majd teológiát tanul, később prédikátor lesz Belgiumban, egy nyomorult bányavidéken, de nem válik be, elküldik.
Ettől indul festői pályafutása. A nyomor és szenvedés élményét kirobbanó erővel komor,
sötét színekkel festi meg, csak később, az impresszionisták hatására lesznek képein világosabb, élénkebb színek.
A színek tanulmányozása, hatásuk és egymásra hatásuk képi kifejezése hosszú ideig foglalkoztatja.
Később a fényhatást tanulmányozó képein-, mint leveleiben is említi- az alak elhelyezését, vizsgálja a ráeső fény, s árnyék viszonyok között, például a takácsműhelyek ablaktalan, vagy egy oldalon, ablakos képein, illetve a közvetlen középre komponált világítótest /lámpa/ fényviszonyai között.
Az útkeresés technikai részei, s rendelkezésre álló eszközei önálló kifejezésmódját mindvégig úgyszólván azonos színvonalon határozzák meg ettől lesz egyéni, össze nem téveszthető, bár sokszor nagy elődei, tanítómesterei munkáinak újrafogalmazását kísérli meg sajátos kifejezési módján./ Millet, Delacroix, Dere, Rembrandt/
/összességében mintegy 3000 darab grafikát, kivágást, nyomatot, rézkarcot, képet, stb. találtak hagyatékában./
Tematikájában, kezdetben az elesettekkel, nyomorultakkal való együttérzés kifejezésének igénye dominál.
Ami megragadott, a szinte előtérbe nyomuló, kitörni igyekvő „premier plán”-ba helyezett kétkezi munka, s a munkát végző kéz közeli darabos megjelenítése, az akarat, az erő, az életért való közdelem, egyben a szenvedés és fájdalom kifejezése is…
A krumpli-szedés, az ásó, görnyedt férfialak több képen is előforduló megjelenítése egyesek szerint az édenből való kiűzetést a verítékes munka kényszerét szimbolizálja.
Az öregotthonból választott figurák: az öregségben, elhagyatottságban méltóságukat megőrzők, az elkeseredett, magába roskadó, akibe már csak pislákol az élet / ezt fejezi ki az üszkösödő néhány szál rőzse/, vagy a meztelenül kitárulkozó terhes prostituált, /akinek a magány nevet adta/, aki később, mint pipázó, kályha előtt ülő Szfinx a békesség, csend és belső megnyugvás után vágyódás szimbóluma, a lelki zaklatottság és magány idején.
Ez utóbbi miatt intézetbe kényszerül. Az ott készült képein a feszültség, kitörni vágyás, állandó vibrálás, a mozgalmasság jegyei láthatók a közönséges szemlélő szemével is, nemcsak az elemzők szerint.
Az elvonatkoztatás egyéni művészi értelmezése miatt festi meg s csak néhány olajfával jellemzi Jézus elfogatását, mondván, hogy ebből következtetni egyedül arra az eseményre lehet.
A végtelen szabadságvágya, a szabadban választott közvetlen téma, és megfestése benyomásai alapján, az impresszionizmus és korlátjait áttörni igyekvő modern festők nagy alakjainak sorába emelték.
Művészi hitvallása: „Legfőbb vágyam… hogy megtanuljak olyan hibásan festeni, a valóságnak olyan átalakításával, módosításával, hogy hazugság legyen belőle, amely azonban igazabb, a szó szerinti valóságnál.”
Igen. A tárlat látni engedi a kort, a művészt, az embert, legalább is én minden igyekezetemmel ezt szerettem volna magamban megélni a több, mint három órás ott tartózkodásom alatt.
Végezetül egy tárlatvezető szemléletes adatai:
A mezőn revolverrel mellbe lövi magát, a golyó a mellkasába reked, elájul, de nem hal meg, magához tér, visszamegy a panzióba, ahol orvost hívnak, mindjárt kettőt. Az egyik barátja dr Gachet nem engedi megoperálni, két nap múlva hal meg, Theo bátyja karjaiban, aki egyébként egész életében támogatta, s akinek levelei nagy részét írta.

Életében összesen egy képet adott el 400 frankért, inkább ételért, italért ajándékba adta. Ma a világon a legdrágább festmény az övé. Nyolcvanmillio dollárért kelt el.
A Szépművészeti Múzeum tulajdonában van dr. Gachet képe az egyetlen rézkarc technikával készült Van Gogh kép, amiről feltételezés szerint 100-l20 másolat készülhetett, ebből kb. 60 sorsát, tudják nyomon követni.

A lelkembe fényképezett másolatok egyedülállóak, bármikor előhívhatóak
A „Magány a magány ellen” című képsorozatom csodálatos képeiként.

Budapest-Szombathely, 2007-03-29.
http://www.youtube.com/watch?v=nkvLq0TYiwI&feature=player_embedded