Dobol az eső a bádog ereszen
gőzölögnek a macskakövek
rőt bokrok közt húzódom meg számolom
a füzérben hulló gyöngyöket
körberingó víztócsák habfodrain
záporfüggönyök kéklő neszét
az átszűrődő fényeken át ahogy
könnycseppként szitál s fut szerteszét
Így peregnek éveink évek után
sóhajtásnyi öröm csak a lét
ellobbanó csendes csillagragyogás
minden nap egy újabb holnapért
s elárasztja szívem, mint a vezeklőt
a meghitt templomi áhítat
most érzem csak hogy mily parányi vagyok
egy csepp a tengernyi ég alatt