Vers
'Határmezsgyén
Nézem a kezem, csodálkozom,
ujjaim közt az idő, mint a tegnap
- hogy szalad...
Félúton, élet és halál között
téblábolok. Mindig a célt
kerestem, fut előlem.
Régi, kopott saru a kezemben, vajon
ki mondja meg bárkinek mikor csillan
majd egy lefutó fény, az ég peremén...
Addig pedig az úton járni kell.
Emelt fővel. Szeretni az életet,
akkor is, - ha ott távol, háborúban -
mindent porig égetett.
álmodik a csend
távol még álmodik a csend
kialvatlan ráncaiba
bújtatva köd párát lehel
és harmatot szitál az ég
lehullt az este kendője
pár eltévedt csepp fényei
halványan terültek fölénk
mint meg nem valósult régi
álmaink látomása, hol
elsuhanó éjszakáink
a derengés lenge fátyla
alatt szővik az ébredést
A sodrás illata
Horváth Márta rajza
Csak a testem remeg, ahogy jajgat
lelkem - morajától hangos hajnalon,
átfénylő tüzes virágot hajtogat.
Sejtjeim koldus-öledben hagyom,
mint hű szeretőket, hogy lázam oltván,
részegítsen, öleljen tovább - nagyon.
A jelen romjain
- theodor emlékének ajánlva
„Nem érzed-é, hogy az ég büntetése / Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül, / A város pusztul, durva idegen nép / Tiporja el arany vetésidet, / Szétbomlik a rend, senki sem parancsol / S szót nem fogad.”*
Sötét felhők gyülekeznek Európa egén –
„El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék,
Néha visszanézek -
Szeretnék úgy tükörbe nézni,
hogy azt lássam, aki voltam,
mikor? Azidőben, azelőtt...
Úgy döntöttem, vissza -
amíg lehet - a régi időbe.
Egyedül. Nézd majd minden
- léptem!
Zűrzavaros világunkra néha
visszanézek, elég volt!
Biztos kezet keresek, s
tisztességet!
2023. május 12.
