Belátom, akármit csinálok,
kilóg a cipőmből az átok,
és megismernek a legyek,
őrzője vagyok már a bűnnek,
így azt sem tudom hova tűntek
a gyerekkori verebek.
átkozd, átkozd meg életed
átkozd meg minden napod
átkozd, átkozd meg szerencsédet
szerelmedet és haragod
A lepkeház falán
egy régi kép fürdik a fényben.
Kéken ragyog.
Leskelődöm hátrafelé,
elér, belénk rohan
a száguldó este,
Minden újban
én vagyok régi
alkonyőszbe
hullt látóhatár
A napsütésből egy fénysugár
Simogatja le arcod vonalát,
Nézem, ahogy fonja tekinteted,
S rám szegezi lágy rajzolatát.
Pillantásod, mint sok szelíd virág
Körülvesz, megérint, s úgy ringat el,
Majd’ átkarol, mint egy új világ,
Felizzít, repít és magába zár.
Falánk Idő, mily gyorsan emészted,
míg édes percekbe merül a szívem,
és furcsamód változik szeszélyed,
ha bánat fátyla lebeg át a színen.