Vers
Álmodnék még...
Ha botjára dől a Hold, öreg pásztor,
- s ezüst szűrére hever a világ –
akkor a képzeletem elcsatangol,
s az emlékeim közé szököm át:
Vágy és szabadság
A folyók fölé fűzfákat rajzoltam
parttól partig, harkályfészket, cizellált
aranyhalat, lóra, felajzottan.
Érből kibúvó kamaszóceánt.
Elmaradt a béka násza...
Künn a rézsűben, árokszéliben, két nagy béka hertelenkedik,
Széltiben – hosszában szomszéd Gyopáros várának az Ignác-gödribe
Kujtorogna, egybe forrna, esti fél sötétben kutykuruttyol - ténykedik.
Átall úszik, felfúvódik brekke – brekke udvarol, békanyálon zöld bibe,
Egyre másra mászik föl a partra, árva szíve, jaj de – jaj de szomorú,
Mélyen várja lencse – káka, alatta meg szíve párja körben béka-koszorú.
Pieta
Tart még a karom fiam
sebeid lüktetnek szívemen,
ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
kínban ölni lelkemet látni téged így:
azt felelném: akarom!
Holnap...
Holnap. Elsuhanó képek és pillanatok,
megmagyarázhatatlan árnyai mögül
egy apró, tétova mosollyal távolodó
arckifejezés... Igen, holnap újra ránk
tör az emlékezés, belénk hasít valami
közelkép - retinára digitalizált igenek
és nemek, a létezés peremére hajított
szubsztanciái a valamikor volt csodának.
Elvonlak
Kezed fogva virág nyílik,
fülembe mormogja csendes imáit a tömeg.
Lehunyt szemhéjam mögött fehér ló.
Könnyű vágta,
sólyom rebben,
szárnya fölött óarany est gömbölyödik,
egyre sebesebben
rohan
a szél.
