ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Múlnak az évek, pereg a homok. Nincs azon mit szégyellni, hogy bizony bele-bele került az is a gépezetbe. Egyszer fenn-egyszer lenn.

Őszinte mosollyal a szívedben emlékszel vissza a sors adta ajándékokra.
Feltűnik egy picike lányka, piros ruhácskáján három hófehér virággal ékeskedve, belefeledkezni a nagyoktól ellesett életbe a szőlő alatt. Takaros kis menyecskét játszik, süt-főz, babát ringat, csücsöri ajakkal csitítja, beszél, csacsog. Hangja dallamként kúszik el, tova, amint játssza a valót.

- Üdvözletem jóember! Maga itt a stáb?

- Én volnék, az elvtárs kicsoda?

- Felesleges faggatózásért lefokozás, munkahely váltás, fegyelmi, rosszabb esetben bírósági számonkérés jár. A főszerkesztő vagyok! Maga a rendező, operatőr, bemondó, vágó? Így informáltak.

- Tisztelettel jelentem, főszerkesztő elvtárs, az informátorainak információi helyesek, valóban én vagyok a híradó teljes stábja. A munkát a mai napon vettem fel. Elődöm, velem nem ismertetett okokból távozott, ha jól tudom, önként.

Signor Veneranda benyit a postára.
„Elnézést.” – mondja a kis ablak mögött ülő félalkalmazottnak udvariasan. –„Érkezett csomagom?”
„Nem kérem, nem érkezett csomagja.” – válaszolja a tisztviselő. –„Ha érkezett volna, akkor ön értesítést kapott volna arról. Kapott ön értesítést?”
„Nem, nem kaptam értesítést.” – így signor Veneranda. – „De értesítésre nincs is szükségem. Amire szükségem van, az a csomagom, mert az ilyen csomagokban mindig van valami izgalmas.”
„Persze, de az értesítés épp azért kell önnek, mert abban értesítik önt, hogy csomagja érkezett.”

Signor Veneranda egy kirakatban a következő kézzel írt hirdetést olvassa:
„Péklegényt keresek!”
Signor Veneranda belép az üzletbe, és az eléje siető tulajdonost kérdi a hirdetésről: ”Elnézést! Ön keresi a péklegényt?”
”Igen.” – válaszolja amaz. – „Én vagyok az üzlet tulajdonosa.”
”Próbálta már az ágy alatt?”
”Az ágy alatt?” – kérdi megrökönyödve a tulaj.
”Igen kérem, az ágy alatt.” – válaszolja signor Veneranda. - „Nincs ebben semmi különös: lehet, hogy a péklegény, akit ön keres az ágy alá bújt vagy a kredencbe. Nézte már a kredencben?”

„Haj és szakáll?” – kérdi a fodrász, miközben signor Veneranda elhelyezkedik a fodrász székében.
„Igen” – feleli signor Veneranda -, „de mondja csak: fönt hagyhatom a kalapom?”
„Á, dehogy!” – mondja a fodrász – „Ha fején a kalap, hogy vághatnám le a haját?”
„Vagyis ön nem tud hajat vágni, ha kalap van a fejemen?”

Signor Veneranda megáll egy ház kapujánál, nézegeti a sötétbe burkolózó ablakokat, és többször is harsányan füttyent.
A harmadik emeleten kinyílik egy ablak végre, és egy úr dugja ki rajta a fejét.
„Nincs kulcs?” – kérdi emez kiabálva, hogy meghallják őt.
„Bizony nincs!” – üvölti fölfelé signor Veneranda is hasonló okból.
„A kapu meg zárva, mi?” – kiáltja le újfent az úr az ablakban.
„Hát igen: zárva.” – válaszolja signor Veneranda.
„No, akkor ledobom önnek a kapukulcsot.”
„Minek?” – kérdi signor Veneranda.

Carlo Manzoni 1909-ben született és 1975-ben halt meg. Újságíró, rövid történetek szerzője volt, remek humorú író.
Nagy szülöttje signor Veneranda, ez a nehezen jellemezhető figura, aki a hatvanas években az olaszok nagy kedvence volt. Nevének jelentése: Tiszteletreméltó úr, milyen jellemző.
Rövid filmek is készültek annak idején Veneranda úr kópéságaiból, és az imádott Toto alakította a tiszteletreméltó urat: ki más?

*** *** ***

Sokan gondolják úgy, hogy - ha már az emberek nem - az állatok a Világ minden táján egyformán beszélnek.
Nos, Hölgyeim és Uraim, Leányok, Fiúcskák: ez hatalmas tévedés, merő naivitás!
Még egy vacak faág, egyszerű bot is másként törik el Birmingham környékén, mint Szegeden, hogy egyebet ne mondjak. Mifelénk a „reccs”, arrafelé a „crash” járja.
Orosz nyelvi tanulmányaimból (mely egykor kötelező volt) meg jól emlékszem arra, hogy egy orosz kiskutyus azt mondja: „tjaff-tjaff” - ami szerintem végtelenül bájos.