ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Monitor mesék…. Szirének éneke I. Avagy „Hej, ribancok, ribancok”….felnőtt regék és mondák…”Ezek vagyunk?” kategóriában

Debreczen, 14. augusti 2010.

Hálá Istennek, ideérkezém tegnap, noha a messzeségből indulám ki. Restségem nem tevém le, kedv szerént jóüzün írtam vón kédnek, de napom sebesebben repült vala a fecskénél és igen nagy forróságom akadálya elvétetett ugyan oly nagy záporeső lévén, hogy a víz egészen elboríta az utat. Haza pedig nem a levegőégen jövék, be is hunntam a szemem egynehányszor, úgy háborgott az ég. Csak a’ jó, hogy Noé bárkája esmént nem jövendett el, s e reménség igen szükséges is az embernek.

A szépség hazug varázslat.

Füstölt a bíró feje a dühtől, kalapácsával teljes erőből püfölte az asztalt.

- Ügyvéd úr, haladéktalanul jelenjen meg az irodámban! A tárgyalást rövid időre felfüggesztem.

Felszökött, mint akit kilőttek a székből, és mérgétől ruganyos léptekkel elindult kifelé. Az ügyvéd követte az irodába.

- Hallgatom, bíró úr.

Krajova ronda-szép város! Ez csak első hallásra tűnik egetverő ellentétnek, de nem az. Valamikor, a 80-as évek elején, kiküldetésemben először láttam szutykos pályaudvaron, lépcsőn alvó embertömeget, akik a napfelkelte után megjelent, "hivatásos" cipőpucolókkal takarítatták, vikszoltatták cipőiket.

- Uram, magánál mennyi az idő? Szerintem már rég el kellett volna kezdeni az előadást.

-Ha nem is rég, de két perccel elmúlt az előrejelzett időpont. Eléggé felháborító, hogy ilyen felelőtnenül bánnak a törvénytisztelő állampolgár pénzével!
- Nekem mondja, sok előadáson voltam már, de ennyibe sehol sem került egy jegy. Tényleg, mit húzzák az időt!
Úgy tudtam, hogy itt nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk csúsztatni. Maga volt már ilyen típusú előadáson?

A Fecske utca flaszterét koptatva, ábrándozva baktatott András, mikor valaki hátulról vállon veregette. Megfordultában csak egy öklöt látott és zuhant!

Sose bántott másokat, erre nem számított! Érezte, most elveszett... kegyetlenül szenvedett... KO! Minden sötét lett és néma. Csak a dobhártyái vijjogtak.

- Ki volt a támadóm? - kérdezte.

- Feledd el teljesen! - hallotta valahonnan, visszhangként...

Oldalba rúgták...

Harminckettedik éve állok ott az eligazítóban... Kicsit strapás, de azért nem mentem haza a mai napig, mert végre tisztázni szeretném magamban, hogy arra a kérdésre:"Te úgy cselekedtél volna-e, mint bajtársaid?", határozott igent tudnék-e mondani, vagy nem.