Ujjászületés
Újjászületés
‒ Szemei kinyíltak!
Hallotta a női hangot és egy nagy kékséget látott. Nem tudta, hogy mit és nem értette, hogy miért mondta a nő, hogy a szemei nyitva vannak. Azelőtt csukva voltak? Hól volt most és miért?
Rengeteg kérdést akart feltenni, de erre képtelen volt. Orrában csövek és valami kemény dolog a szájában fájdalmat okozott. Beszélni nem tudott és artikulált szavak helyett gyenge nyöszörgést hallott a fejében.
Halom lom
(saját fotó)
alkalom, ami hangtalan, mint az
alom szélén kialvatlan
álom, hol a jobbom, vagy a
balom remeg, képzelt
bálom parkettája csúf kis
birodalom, néhol recseg, s én
bomlom - elnémuló
bordalom eltántorgott
borzalom, míg csetlem -
botlom, sarokban a vén
cimbalom, s eljátszom:
csókolom – lehetne egy szóra?
dalolom tovább kopott kis
dalom, még halkan
dúdolom, míg az elhalkuló
fájdalom arcomra szőtte
fátyolom, mahagóni árnyékát,
fogalom maroknyi létem, csak
JÓNAPOT
>Szeghalmi Sándor bácsi minden vasárnap reggel bejött hozzánk, hogy együtt menjünk az istentiszteltre. Nem engedte, hogy „kezitcsókolomot” köszönjek neki, hanem kezet adott és „jónapot” köszönt és én is. Tíz éves voltam és árva. Engedte, hogy vele maradjak, mikor a többi felnőttel beszélgetett.<
František Gellner: Szoba bútorokkal
Fiatalon járták lángokban
a világot – eleinte
önfeledten, utóbb unottan
özvegy-, s ifjakra tekintve.
Csorbakeretek a ház falán,
közömbösen néz képeket
limlom és egy könyvszekrény talán,
mi elnyeli a lépteket.
Kíváncsi, benéz a szobákhoz –
ágy, alatta poros cipők,
éneklő játékbabákhoz
elkísért szerelmes ripők.
Kanapé – sóhajtozást liheg,
rosszul zár ablak, s az asztal
is gyengülő lábakon billeg,
s kéz támaszt fejet csendesen.
S a lélek elkopott sokukban,
örömét elvesztve – sorsuk
töprengő vágyakozásukban
alvó rozoga bútoruk.
Telihold
Megint telihold van.
Jó, hogy újra láthatom
tegnap még ránc volt a homlokomon
s féltem, mert tenyeremben
a vonalak oly halványak lettek.
Mára újra erőteljesebbek
s növekszik a remény…
Bár kopogtatat az ősz,
s a faleveleken sárgulnak az erek,
odakint a Nap még kerek
éppen mint nyár elején.
Csak a gólyák nézik
más szemmel a teliholdat
félőn indulnak a hosszú útnak,
szárnyuk alatt őrzik a fészkük melegét…
kint most szép csillagos ég.
Alatta állva a teliholdat nézem,
augusztus végi varázslat ez nekem…
Göncölszekeret pásztázza szemem.
Egyedül
Nem vár más csak sötét
selyem-suhanású
éjszakai álmom.
Imák köntösébe
öltözetetem lelkem.
Egyedül hallgatom
szívem dobbanását,
ezt a halk kis zenét.
Ritmusa altat, majd
felkavar, mint rég múlt
- zivatar.
Pár sor
Fénybe vetett végtelenség,
magába záruló emléke
megidéz múltat, s kőbe rejt
sok fájdalmat, mint egy régi kép.
František Gellner: Szoba bútorokkal
Fiatalon járták lángokban
a világot – eleinte
önfeledten, utóbb unottan
özvegy-, s ifjakra tekintve.
Csorbakeretek a ház falán,
közömbösen néz képeket
limlom és egy könyvszekrény talán,
mi elnyeli a lépteket.
Vadul örvénylő elmúlások
(saját grafika)
Pillantásod, mint távoli csillagzat
Fénye rám terült - simulva beleszőtt
Időtlenséget, vadul örvénylő
Elmúlások szimpla látomásait,
Hajnali ébredésekből felfénylő
Kialvatlan álmaink százait.
A sötéthez egy kis csillogást adunk,
Figyeli a hallgatást, fű sem zizzen.
Derengve zárta kopott kapuját -
A hunyó világba burkolt tanúját.
Retinán szőtt dagerrotípiák
Letörölhetetlen sötét rétege;
100 szavas novella
100 szavas novella
Zsiga
A délutáni nap ferde sugarai végig szántották az utcát megnyújtva az árnyékokat. A járda mellett álló fák árnyékát, a villanyoszlopét, a szemetes kukáét és a Zsigáét is, kinek akkorára nyúlt az árnyéka, akkorára, mintha egy mesebeli óriás lenne.
Zsiga békésen várakozott, tudta, hogy anya nem sieti el a bevásárlást. Mindent, háromszor is megnéz, az árát, a szavatossági idejét, az összetételét, az adalékanyagokat, meg még ki tudja mindent, amit csak ő tud.