Áttűnés harmatfényben
(saját fotó)
Mint a lassú, göndör futam
a zongorán ráterül a
mahagóni fényű
egykor voltra, s mára
távozó illat vagy
útmentén réveteg,
Holdba kanyargó
hullámok hátán, soha
vissza nem térő
harmatfény emléke
és én alagútban dübörgő disszonáns hiány leszek,
maroknyi létem
magamra csukott báltermek fényeivel
némán eldúdolt,
ki nem nyitott kották unalmával
lassan halványuló
gyertyák hűlni készülő viaszával arcomon.
Lélek - gondolat
Meleg van, lassan
minden forró katlan.
Víz alatt kezemben
régi kagylók, permet,
csillogás, emlékek.
Minden darab
képet mutat
- régi nyarat.
-----------------------
Keskeny tű fokán
átfűzött cérnán
egyensúlyozó
lélek-gondolat
marad, míg
fonal szakad.
Bizakodó pillanatban,
csodára nyitott szemmel,
örök-remény hittel tudom:
Nem lehet igaz a végső
- magára hagyott pillanat!
[ kép forrása :Pinterest]
Rekviem szól Júliáért
Elhullnak lassan kék virágaink,
de szívemet betölti még a láz,
ahogy a fényben ringó tó fölött
valami könnyű édes illatot
permetez rám az elszirmozott
virágaitól elköszönő nyár.
A parton halk nesszel nád rebeg,
meglegyinti lágyan a szellő,
és hozza egyre a balzsamot,
szórja szét – valamit üzenne még –
felém lehelve a mélabús illatár
de az oly kedves, egykor hosszan
mellém szegődő, drága osztálytárs,
Júlia is néma, elszökő emlék ma már,
akár a mélabús, távozó nyár.
