Átszálló
„véletlen útitársaknak beszélik el…” (Pausztovszkij)
Az átszállásra hosszasan kellett várnom. Meguntam a füstös váróban üldögélni és kiálltam a peronra. Legalább nem a mások füstjét szívtam. Inkább a mozdonyét, de azt szerencsére elfújta a szél. Meg aztán szórakoztatóbb is volt az ide-oda gördülő vagonokat nézni, mint a váróban dohányzó, vakaródzó, hortyogva szunnyadó utasokat.
Helyvàltozàs
Egy őszi este kezdődött minden, a Hendaye-i állomás előtt. Spanyolba a vonat csak éjfél felé indult. Sok ideje volt.
Nehéz felhők jöttek át a Pireneusokon a tengerpartot ostromolva. Már kora délután elsötétült az ég, és a szitáló esőtől minden barátságtalanná vált.
A periszkóp
Ki merem jelenteni nyugodt szívvel, hogy semmilyen titkos, törvénytelen dolgot senki sem végez nálunk!
Ma már...
Ma már...
( egyszerű, spontán írt vers)
Le kellene írnom, mint korábban tettem
ha valamit erősen, és mélyen éreztem…
Amikor úgy fájt még az is, ha nőtt a falevél,
s mikor hálás voltam a kedves szavakért…
Amikor a csendre olyan nagyon vágytam
s mikor boldog voltam, mert gyerekmosolyt láttam…
Mikor a hazugságoktól megrepedt a lelkem
s amikor ültem egyedül… darabokra törten
Amikor mély sebeimet jól összeférceltem,
a nagy görbületből felegyenesedtem…
Színes palettákra festettem szavakat
fényüket vesztették már a sok évek alatt…
Moment critique 9 - Albérlet
https://artpresszo.hu/sites/default/files/Albérlet.jpg
Gyárfás készült beköltözni a városba, s kedvesével eladó házat kerestek. Meg is tetszett egy takaros, falusi jellegű ház a domboldalon. A szülői házára emlékeztette. Szép kedvese azonban lebeszélte róla, mondván, közel van a gyár hozzá légvonalban, s ha ott valami történne, veszélybe kerülne az egész domboldal.
- Ha például kitör a háború vagy felrobban valami a gyárban.
- Ugyan már! – tiltakozott Gyárfás, de hagyta, hogy szép kedvese tovább vezesse.
A periszkóp
Ki merem jelenteni nyugodt szívvel, hogy semmilyen titkos, törvénytelen dolgot senki sem végez nálunk!
Remegő lilák
Bőbeszédű ma az ég…
Visszafojtott lélegzettel figyelem
Titokzatos tündöklését.
Míg a remegő lilákat nézem,
A csillagokkal nekem üzentél.
Nem voltál több,
Mint egy befejezetlen álom,
A hajnali derengéssel szememről
Ellebbenő színezüst fátyol,
Mi szertefoszlott az éjszakákon.
Sietni kell.
Nem késhetem le a nagy találkozást,
Mielőtt megszűnik a ragyogás,
S a pirkadattal felszálló köd
Ellepi a szemhatárt…
*
Foto: Pinterest
Lakatlan
https://artpresszo.hu/sites/default/files/Anyuka festm. tanya sepia r.jpg
Gerő zavartan nézett körül a szobában, hirtelen nem tudta, hol van. Megrázta a fejét, pislogott néhányat míg rájött, hogy otthon van a szobájában. Eltűnt az erdő, a ház, csak a szobájának a falai vették körül. Álmodott, mint szint minden éjszaka, álmodta visszatérő álmát.
Születésnap
Mintha a fákat érintené az égen Metallah. A Triangle csillagkép legkisebb bolygóján „Beausoleil 2-n” látható volt a látóhatár görbülete.
Jónás, egy nőtlen férfi számára túl nagy házban élt. A villa mindennel rendelkezett, ami egy ember kényelmét szolgálta az egész évben zöldülő park közepén, amit művészien elrendezett bokrok és fák élénkítettek.
A padlás
Egy egészen másik világot talált a padláson. A padlásablakok szűrte nappali fény titokzatos hangulatot varázsolt. A nyitva maradt lépcsőajtón keresztül látta a délutáni napfényben fürdő konyha egy részét míg ő a félhomályban maradt a tető alatt.
Meleg kárpitozta a levegőt.
A poros gerendákról csüngő pókhálók, mint könnyű szellemujjak cirógatták arcát.
Egy háromágú lámpa izzó nélkül várakozott az egyik sarokban poros hamutartó asztalkával. Elmúlt téli estékről álmodozott mikor lágy fénye árasztotta el a homályt s körülötte zajlott az élet?