Kettőt csörrent
A telefonom
Aztán néma
Csönd lett
Én egyet
Vártam csak
A másodikon
Gondolkodom
talán túléled a holnapot
Szürreál volt a délután
Poligám a dal
Mikor a múzsa
A diák szobájába
Besurrant
… nem emlékszem
inged illatára,
palásttalan titkaimnak
terrakotta lámpafénye
csalogat hozzám közelebb,
Olyan régen hiányzol
- és bizonyos napokon
egészen el tudom hitetni magammal,
hogy még bírja tekintetemet
testmeleged -
gyermekkorom játszóterén
lengenek a hinták
emlékek ülnek bennük
valami itt ragadt örök
ami mindig velem tart
hazafelé úton
melankolikus ódon tűzfalakon futó borostyán
hideg esőcseppek csillognak mélyzöld mohán
temetői volna az
idill
cserben hagy a szánalmas ösztön
eltékozolt csillagóra múltán
mivégre az erőlködő remény
Kócos hajjal ébredt
a reggel,
haját a horizont
bíbor szalagjával
befonta
Szorong a szél úgy sír
ágakba fogodzó szimfóniája