valahol mindig nappal van
Lázárok kelnek
alvadt szavakkal
csókmarta ajkukon
felborítják a viharlámpát
mely reszketeg útkeresésüket
bátorította
mért hitted hogy gyökereid
megvédenek ha rád tekerem
az elevenség kínját?
Nem születtem zsidónak,
cigánynak,
de az én fiam
épp olyan kisgyerek,
mint kinek a skorbuttól vérzett
az ínye,
és ha nem látta senki,
loppal bogarat
evett.
Itt van az arcom.
Nem is arc:
egy egyszerű eltévedt tekintet.
Semmi, mint ami magam is vagyok.
Hiába gyűrt zsebembe szavakat
az élet: végesek,
akár a gödrök üres kezemben.
mint mag a föld ölében
árad az élet
erekben a vér
gondolat az agyban
kimondott szóban
minden hiba keselyű
mely egyszer utolér
Ez a mai este
a pezsgővel a tálcán
meg a bécsi keringő
hegedűszóval
olyan később erre
fájva visszagondolós
Elvittem előre ezt a verset!
Tavasz van
szív-meleg
tágul az ér
forrong a világ
Nyüzsgő
embertömeg ölel
köztük élek
szálfa magamban
egyedül