mint mag a föld ölében
árad az élet
erekben a vér
gondolat az agyban
kimondott szóban
minden hiba keselyű
mely egyszer utolér
Nyüzsgő
embertömeg ölel
köztük élek
szálfa magamban
egyedül
Phaedra semmit se tudott a harmonikus analízisről,
belesodródtam mégis valami drámai,
nehézlégzős
szerepbe.
Ha honfiaim összeterelem,
lesz hon, ország, lesz hazaszerelem.
Ma olyan fájósan
ébredtem megint,
Felejtünk.
Emlékszel még talán, milyen volt az ég,
mikor vörösre festettük együtt egyszer,
s ő kisírt szemeit felnyitotta,
s nem hullajtott könnyet,
csak nyári illatokkal körbeölelt minket -
én hajadba fúrtam arcom,
s te kérdezted, a föld illata-e,
a munkás életek illata-e,
a meghátrálások,
az elhagyott lépcsők illata-e,
fekete háttér előtt talpig feketében
„George nemsoká sittre jut
Tavaly kilopta a hátsó kaput”*
Írta a kertek aljáról
Gwendolyn Brooks
talán elég lenne egy pillanatra meghalni,
hogy érezd húsom hiányát