borjadzik az ár
jéghegyet
s mint megcsapolt erek
szivárognak el a kék gleccserek
s én csak csepp
a szivárgásban
feneketlen malmába zuhanok
volt már macskám
Lili, Liza, Zazie
és még sorolhatnám
mindegyiket szerettem
A vers meghallgatáshoz kattints ide!
hétbolygós világra
ölelem koronám
lombtalan
szikár remegéssel
halk rezdüléssel
héroszként ...
gitárja szólt
vele dalolt
dúdolt a múlt
tekila bum bum
tekila
tekila bum
Legvégéhez vö.:
Nemes Nagy Ágnes:
SZÉL
Szélesedõ oszlopközök.
Szél fúj be a szavak között.
Itt már kupola-fellegek.
Éggel tapasztott épület.
S a Semmi itt már ennyit ér,
mint házak közt a tér.
* * * * *
látom szemedben
a poklot
ragyogsz
hívogatsz
hajladozó tűznyelv
Te dalolsz, én hörgök,
kitépett torok vagyok,
minden korok istenbarma.
kiöntelek
fekete foltként
terjedsz a padlón