Fény pásztázza az ablakkeretet, lassan belopakodik hozzám, helyet sem kér, mellettem táncol, körülöttem mosolyog, kávémnak aranybarna színét megcsillantja. Kevergetem a sötét italt. Még álmos vagyok, s ügyetlen. A csésze arany szegélyén ott csillog, remeg egy csepp. Az éjjel esett az eső, hűvös a levegő. Nap melegére vágyom. Kiviszem a kávét a széles teraszra, ide kelet felől süt a nap, tekintetem fürdik a fényben.
A nélküled - napok kopott szövetén
átcsillan pár arannyal szőtt,
remény - pillanat.
Fény és árnyék visszanéz
a köd uszályából.
Minden oly messze,
még maradnék,
lesni a gomolyt,
lankák ősz mosolyát.
Már nem akarlak
minden áron magamnak.
Volt idő - nem is oly rég -
irigyeltem más tekintetét.