...
nyitott szemmel álmodik a nappal
pillaerdők mögött az éjjel
ne kérj bocsánatot
azt vesztem el
amit nem érdemlek meg
surrogó kerekek csiklandozzák a betont
ablaktörlővel beszélget az éj
a fények cinkosan összeérnek
pupilládban a végtelen véget ér
elköltöztél belőlem
másnak húzod
síró hegedűszód
lelkem pázsitján
helyed kiégett üres folt
túl vad volt a nyár
visszajár az emlék
de nem mennék
többé utánad
mikor megcsókoltad arcom
harminc ezüst csörgött csak
zsebedben
markodba szorítod a telet
fagyvirágok ajkadon
szemed jegén korcsolyázom
hóvihart kavarsz arcomon
gyermekkorom játszóterén
lengenek a hinták
emlékek ülnek bennük
valami itt ragadt örök
ami mindig velem tart
hazafelé úton
puhasárga fény
borongós barnát ölel
vigasztalóan
azt mondják felkel a Nap
de nem hiszem
tört fénysugarak hevernek szanaszét