hangtalan alkalom, ami
padmaly szélén alom, s kialvatlan
furcsa álom, hol halkan
beleremeg balom, képzelt
esti bálom csúf, kissé
mélán recsegő birodalom,
hol elnémulva bomlom alá
míg bordalom eltántorgom,
ahol csendes borzalom ül
a sarokban, amibe botlom az
egy vén cimbalom, s eljátszom:
lehetne egy – „csókolom kezét”
halk szavamra, dalolom tovább
még halkabb dalom
szinte dúdolom, míg az elhalkul,
és arcomra a fájdalom szőtte
képzelt fátyolom, megannyi árnyékát,
benne létem fogalom, csupán
a térben helyemet foglalom és
majd azt fontolom, múló alkudozás ez,
(saját fotó)
alkalom, ami hangtalan, mint az
alom szélén kialvatlan
álom, hol a jobbom, vagy a
balom remeg, képzelt
bálom parkettája csúf kis
birodalom, néhol recseg, s én
bomlom - elnémuló
bordalom eltántorgott
borzalom, míg csetlem -
botlom, sarokban a vén
cimbalom, s eljátszom:
csókolom – lehetne egy szóra?
dalolom tovább kopott kis
dalom, még halkan
dúdolom, míg az elhalkuló
fájdalom arcomra szőtte
fátyolom, mahagóni árnyékát,
fogalom maroknyi létem, csak
Fénybe vetett végtelenség,
magába záruló emléke
megidéz múltat, s kőbe rejt
sok fájdalmat, mint egy régi kép.
Fiatalon járták lángokban
a világot – eleinte
önfeledten, utóbb unottan
özvegy-, s ifjakra tekintve.
Csorbakeretek a ház falán,
közömbösen néz képeket
limlom és egy könyvszekrény talán,
mi elnyeli a lépteket.
(saját grafika)
Pillantásod, mint távoli csillagzat
Fénye rám terült - simulva beleszőtt
Időtlenséget, vadul örvénylő
Elmúlások szimpla látomásait,
Hajnali ébredésekből felfénylő
Kialvatlan álmaink százait.
A sötéthez egy kis csillogást adunk,
Figyeli a hallgatást, fű sem zizzen.
Derengve zárta kopott kapuját -
A hunyó világba burkolt tanúját.
Retinán szőtt dagerrotípiák
Letörölhetetlen sötét rétege;
Csillogását a hajadba sodrom
a nyárnak, és a szelekbe kiáltott
álom megkopott képeit eloldom.
Bekopogott az éj és megállt, ott
mellette, kikócolta a hajnalt, fényt
lopott, míg ringva álmodtam az alkonyt.
Egy hervadó szépség koldusaként
a pirkadat elérte, mint egy asszonyt,
az égalját még karcoló fuvallat
és suttogás. A vágyak ölében
hallgat a végzet, akit - a sors vallat
az éjbe rejtett szótagok öblében,
hangtalanul, sötétségbe szórtak,
és a szavak omló selyemről szóltak.