Egy tolató munkás lendít zászlaján;
Legurult az a pár csepp a mozdony
Sziszegve pattogó acél-homlokán,
Síneken járt a karimás lábnyom,
Egy asztal
távol kis szék,
lába karcsú, szép...
leomló lambéria
magasztal.
Felhők a Velencei-tó felett © - Copyright Pekka
Toronnyá dagadtak a felhők
Nagy ólmos fehérre
Festik,
Mint végtelen ledér vitorlák,
Az égbe bújt szelet.
Pár éve finnül kezdtem tanulni... ebből az időből való ez kis versikém:
...
a vers [ide kattintva] meghallgatható!
Joka osata, kuka siellä?
Syskyinen olla saapuvilla,
Onpa täällä kylmä,
Ja hän lienee siellä.
Tűnődöm s remegek. Mért? El sem mondhatom, érezd
engedi látni, a szív mélyre temetve kiált!
Lent a sötét meg a kék-mély csend öli mind meg a lelkét,
így van ez, és csak az éj hinti el égi porát.
…ha egyszer Istennel találkoznék,
jut eszembe, hogy milyen nyelven is
tudnánk beszélni, megismerne-e még?
Mint halandó, hogyan is szólíthatnám,
Te vagy a mi Urunk, édes Istenem…
csak dadognék, míg Ő, sok jó napot kíván.
A vers a szerző előadásában itt meghallgatható.
Volt az úgy, hej dirmom, hogy
Ágon fáradt varjú
kár – kár – kár;
Mit mesél?
Kihunyt-
elmúlt, elvásott már,
elfújta a szél;
Írta: Erzsébet királyné (Sissi)
Fénylettek a csillagok távol,
Mennyiszer kutattuk titkait,
És én olvastam a szádról,
Hogy az ég minket ma elvakít.