Nemrégen álltam egy tó partján, s láttam csuda szép dolgokat.
...amikor a Jóisten, ezeket a mi furcsa tavainkat megteremtette, egy egészen kicsit szomorú volt és egy pillanatra elmerengett a maga szomorúságán. S mivel épp abban a pillanatban teremtette a mi kis tavainkat, azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olyan álmodozók, hogy aki látja őket, önkéntelenül valami szépet és kicsit szomorút kell érezzen...
Mikor félelmem, hogy abbahagyom,
Mielőtt gyűjti termését agyam,
És a magasra rakott könyv halom
Benne gazdagon kiérlelt magvam;
Megpillantom, hogy csillogó arcán
Felhő szimbólumok udvarolnak,
S én, sohasem élhetem meg talán…
Árnyék, mit e kezek varázsoltak.
Érzem az időt - hogy tud peregni -
Tudom, már nem fog rám tekinteni,
Zamata sincs a szónak, úgy tartom
Viszonzatlan szerelem; -- s a parton
Áll széles e világban, s kémlelem,
Hogy merül el a hírnév, szerelem.
*
*
JOHN KEATS: WHEN I HAVE FEARS THAT I MAY CEASE TO BE
When I have fears that I may cease to be
Szél, szemerkélő eső
Közben átügyetlenkedtem a
Vágányokon, mintha csak
Pár éve – tán júniusban indultam
Volna el, arról az oldalról.
Forró mezők illatával neszez,
míg vibrál távolról egy kútágas,
szikes taván békalencse szemez.
Lenge álmok szövik leplüket, majd finom kézzel
terítik fölébe éjüket. Hajnalban csak megérintelek,
mint fénysugarak - mik árnyéktól veszik mélyüket.
Tudom kis öröm, ha lelkedre száll a boldogság,
mit érintésem okoz, illatos álmaidhoz küldtem pár csepp
harmatot. Míg a hajnal feletted bóbiskolt én
csak remegtem ajkadon, éreztem szorításod
minden izmából villámok hasítottak belém, s csókod tüze
szívemről leolvasztott egy lecsüngő jégcsapot!
Mennyi nép, s minden nyelvén a világnak,
ajkán e pár szóval mondja el, hogy imádlak!
„Te dua!” milyen vonzódás feszül, ebben albánul,
„I love you!” ki nem ismerné, angol és kimért,
„Ana Behibek” az arab szerelmére bámul,
„Nere Maitea!” mit a hegyek közt egy baszk is ért,