ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

bőröd simasága még ott dalolt
ujjamon, a reggeli
ébredés font csókot az ajkadon,

...
Hej, aranyág, aranyág,
Ölelésed olyan lágy,
Egy mosolyod megigéz,
S az est a mályvára néz.

Álmodom, mint la Mancha lovagja, érzem verejtékem
Cseppjeit majd elolvadok ott az édes-sós tengeren,
Csak az a hajnal, átkozott pallos fosztja édes álmom,
Folytatnám, ám hűség vértje, s dárdám meddig ért; nem tudom.
Egy szélkerék sok lapátja, az ég követének lágyan
Fordítja tört vitorláit, hajlítja égető vágyam,

lila éjjeli nagy hangulat lop
be víg hangokat,

Álmomban kendőm bordó felhő,

lassan halványul
arca a Holdnak remél
sok vad szamuráj

Ébrednének már a hajnalok,
hogy sietnek, de szólni nem kell,
dombról vetett hullámok szilaj
testű felhőivel, ezerrel…
Egy kis résen alig kandikál,
pár tört sugarával be a nap,
szőtt árnya egy képnek a falon
remeg, feltűnik a szobámban.

Valami hihetetlen kellemes ősz járta át a kert felől a teraszt, ahol apró fények játszadoztak az asztalon még érintetlenül álló csészék, és apróbb üvegcsék tetején.
A terasz a kertre nézett, nem egészen dél felé, ahol mindig az ősz volt a legkellemesebb. A meleg már nem tudta túlfűteni a télikertet, ami csupa üveg volt, s engedelmesen fordultak a napfénybe vágyó növények a hatalmas ablakok felső harmada felé.

Halk beszédfoszlányok szűrődtek ki a nappaliból, s a társaság teához készülődött, amit a teraszon lehet elfogyasztani.

...
Megérkezett a gondolat,
színes estéli hangulat,
fény-mesékkel kis ámulat,
s vágyleplében egy pillanat,
Így érkezett a gondolat.

Álmot
hozó fáradt
este, ölében tart
majd eltaszít, fázik,
remeg értem teste, csókot
hint felém... tüzet szít.