ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Ez a vers I.N.R.I. néven előre került! Ott olvasható.

Csillagosak az éjek,
Közel vagy szívemhez már,

Lenge álmok szövik leplüket,
Majd finom kézzel
Terítik fölébe éjüket.
Hajnalban csak érintelek,
Mint az első fénysugarak
Az árnyéktól vett mélyüket.

Lám, ma is
oly vad a vadon,

Kihunyt fények, mint az éj
mély-fáradt álcaszínei
fényszilánkok hamujában,
kapuját az égre tárja,
s vendég jön holdruhában -

ég száll a Földre, ahogy
üllő koppan szikra járja,
felkaptat Hold udvarába,
kigyúl ezer égi párja,
mind csillog, mégis árva.

Lassan, egy vén Galaxis
mozsarába csillagot tesz
szürkeségből éjbe hajlik,
fényruhából Esthajnal lesz;
nemsokára pitymallik -

sötét lándzsa a hajnal,
csillámira harmatot tesz,
könnyeit a fűszálakra
hagyja, új naptól erőt vesz
és hajnalt hoz a tájra.

"Áthelyeztem"

Tavasz selyme lép elő
Tél-barnájú vesszőkön,
Kis nyírnek szél szaggatja
Első barkáit, csak odaköszön
A vidám reggel, bár pihenne még.
Nap megy fel az égre,
Simítja le árnyak erdejét,
Apró héricsen sok fénye ég.
Ki tudja, jólesik egy virágnak,

Elkorhadtak a hónapok és a napok hova tűntek?
Lankáknak zöldjét éhezte, kövét se hajítva
Fájdalmának, mit vég nélküli álmaiból oda

Vetve mocsokba, az ember priccsen várta a hajnalt.
Lánctalpak csikorogtak, tolták új sikolyából
Holtak csontváz halmait, alvó lágerek éji

Valahányszor emlékeim
Szólítanak, csalogatnak,
Múltunkba vájt ösvényein
A lelkem visszaballag.