1.
Szavaimmal kacsintok szemed felé,
érdekel-e még
különös világom?
Érzékeny ujjaid, mint térképen a tábornok
megsejtik-e még
törékeny lényegem?
Kitapintod-e még egyszer vívódó énemet?
Néhány őszinte szavamtól
felfröccsennek az életem borító
élethazugságok.
Tépett csókká pusztul az este.
Nem alszom.
Itt minden csak tüntető képzelet.
Nem találok egy pillanatot,
hiába turkálok emlékeimben.
Jelentés nélküli szavak közt őrlődöm.
Még egy utolsót szívok cigarettámból,
azután átölelem a csendet.
Magukba zárnak a falak.
Zaklatott, magányos,
langyos sejtelem tart még ébren.
Napfelkeltében suttogott remény
hajnalra hajtod le
megkeményedett szíved
felégetett ifjúságod most
- annyi év után -
megidézed újra
Itt van az arcom.
Nem is arc:
egy egyszerű eltévedt tekintet.
Semmi, mint ami magam is vagyok.
Hiába gyűrt zsebembe szavakat
az élet: végesek,
akár a gödrök üres kezemben.