Keleten tegnap is esett.
Szélbe kapaszkodtak a fellegek,
némelyik fénylett.
Aztán sötét lett.

Múltból szakított sóhajom még nagyon fáj,
amikor újra és újra feltör a mélyből.
Árnyékként követ , oly sok éve már,
s nem enged repülnöm.
Város zajában keresett menedéket
a fojtogató csend elöl
Nem lelte meg a kék madár tollát,
volt sorban hátul
és sokszor járt legelöl...

sántítva érkeztek a meggyötört reggelek
felzabálták az éjszaka maradványait
továbbcsúsztak a fény mögött

most kicsit a csendbe burkolódzom
csak fákat hallgatok...
hagyom, hogy végig aludják álmukat
bennem a gondolatok

Esett az eső, akkor... januárban.
Dörgött az ég.
Agyagba ragadt cipőben álltam ...
Ágakra fagyott tükörhöz
tapadt a szél.
Nem érez. Rideg.
Csend van és hideg.
Ismeretlen lábak
tapostak havat
nyomokat hagyva.
Majd olvad,
sárrá dagad.