ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- a Költő halálának 162. évfordulóján -

Zúgó, vad, nyári vihar dühöng odakint, éjszakának évadán. Zúg és bömböl az ég, fehér villámok cikáznak alá.
Július hava végét járja; és egy nemzet szabadságharca is.
Különös vihar ez: förgeteg szél tépi a fák lombjait, bontja házak zsindelyét, de szárazan lobban az ég, egy csepp eső nem sok, annyi sem esik.

- fiktív történelmi narratíva -

„Elment az a maradék kis eszed is Árpácskám*, hogy elvinnéd a népességet Etilkuzuból valami ismeretlen és bizonytalan lakhatású vidékre?” – kérdezte - nem: mennydörögte - Almus vagy Almucs, magyarok vezére. – „Megbolondultál?”

- nem ciklus, csak egy vers -

Huszonhatodika van.
Nem érzem túl jól magam.
Három éve, hogy újra elvetted
lagúna-zöld szemedet,
ébenhajad, röpkezedet,
tómély tekintetedet.

Nem tudok másként gondolni rád -
hiába húsz év rom-harcos munkája -,
mint csacsogó, fecsegő,
szép, ifjú lányra,

- drága barátom, Pietro da Paderno emlékére -

Ismert Leonardo da Vincinek az a megállapítása a festészetről, mely szerint az a látvány olyan elemeivel rendelkezik, mint fény és árnyék, szubsztancia és szín, forma és tér, távlat és közelség, mozgás és nyugalom.
Pietro da Paderno mindebből – önkényesen – egyet kiemelt, és a festészet főszereplőjévé tette meg.
No, azért csak lassan a testtel, haladjunk sorban! Szép, rendezett sorban.

Mert voltál egyszer,
és voltam egyszer:
valaha voltunk mi ketten.
Tűnt idők, ó tűnt idők,

A Sarlatán
(Lo Sciarlatano)

Ha valaki nem túl közelről, hanem némi távolságtartással szemlélte Ugo arcát, akár ifjú – de legalább is nem túl öreg – embernek láthatta. Ennek a rejtélynek megvolt a maga jó magyarázata: ifjoncnak maradt lelke vetült ki testére, ábrázatára, és nem hagyta elrohadni az öregedés bombatámadásainak súlya alatt Ugo arcát sem.

Zúgó éjszakában lassan elcsöndesedem,
képzetem csöndtavában tested fürösztgetem.

A mennyezetet nézem: sok tűnt kéjkép rajta,
sok egykori emlék: tudod, olyan régi fajta,

Sarlós Boldogasszony napján, 1951-ben születtem Budapesten, és még most, megvénülten is eljárogatok olykor alternatív rock-zenekarok (Balaton, PUF, Európa Kiadó, Korai Öröm, Sajnos Batár, Sziámi stb.) koncertjeire, ahol bizonyos ifjak kicsit furcsállva nézik ősz hajamat, szakállamat, szemüvegemet, és meglepődve veszik tudomásul, hogy halkan – csakis halkan: nem tombolok - magamban végigénekelem nevezett zenekarok számait. Más ifjak, akik ismernek, szívesen akár szóba is elegyednek velem.
Átéltem a huszadik század második felét, és tíz évet a huszonegyedikből is.