Szép lovam, pejkóm,
zabolátlan lélek,
parázzsal tartalak,
mégis mindig félek,
Érkezésed lesi türelemmel…
Fájdalom sikolyának visszhangjában
Kiragad anyád testének melegéből,
Rohan veled kezdet és vég között,
A dimenzió széltét rád bízza keggyel,
Hosszát kiméri kedve szerint.
Kőbe véssük a jelent
a múlt jogán,
vétkek halmazát
tisztázza majd
a pólusok mélyén
rejtőző jövő,
Sárkányölő Szent Györgyök
Mentsvára,
Végek hatalma
Az idő peremén,
Ágyúöntők hite
A megmaradásban,
Ahol Istent is
Bástyával védi
A székely erény.
Ódon kastély homlokán
Ősi címerről vakolat pereg.
Kopott falak közt ajtó nem nyílik,
Ablak se zárul,
Felemésztették a jó fát
Méltatlan telek.
Hitte a zsenge, fénylő falevél,
A bolygó szél csak neki zenél…
Mit suttog a vadvirág,
Ha ránevet az ég,
Ha arcáról könnyet
Töröl le a kósza szél,
Ha mézízű csókkal
Csábítja a hajnal,
S ő repülni szeretne,
Mint madár, dalolva.
Árnyak, fények…
Út szélén a fák
Állnak s nézik,
Mínt robog vonatunk
Mából a holnap felé.
Nesztelenül jött az alkony,
Ott talált a folyóparton...
Fűzek alján csendben ültünk,
Ragyogott a víz előttünk,
Mikor a nap múló fénye
Aranyperjét szórt testére.
Gőzölgő
kávé
pirított
kenyér
léleknek
gyönyör
így
reggel
korán