Kovács-Cohner Róbert alkotásai
Az indulás melankóliája
A régi szék, az ágy, a gyűrött paplan
ugyanúgy, ahogy kilépek az ajtón.
Ha egyszer visszatérnék, így találnám.
A párkány, ahol lábamat lógattam annyiszor.
Itt szedtél virágot. Most fúj a szél, köd van.
A templom tornyának sötét tömege
mint viharfelleg, kedvemre nehezül.
Mintha más lenne most, hogy utoljára látom -
olyan komoly, idegen, mintha nem is
dőltünk volna falainak lépcsőin borokkal.
Mennyi találkozás és elválás megint!
Körülbelül ott lehetett a régi zugunk,
de a monília elvitte a diófát.
Fák a parkban
Csak csend.
És az érintés előtt lélegzetünket elnehezítő,
várakozó kimondatlan -
a tétova kéz épp hajszálnyira,
mint egy fehér vászonfelöltő, lebeg
vállad meztelen vonala fölött.
in memoriam Kondor Béla
Amicitia
A változásig ér a szemhatár.
Búzahullámok közt a szőke táj
óriás-lábnyomában elveszünk.
Elvesztjük egymást. Botlunk. Felkelünk.
