Álmodtam. Mit? kérdezte és
fölém hajolt az Ébredés.
(Ő nem képes álmodni soha.)
Utat. mondtam. Utat? de hisz
az megkísért és messze visz,
sokszor nem is tudod hova!
Holnap majd hozzá-álmodom a célt;
magam s a bennem búvó lépteket!
Még el sem indultál, de már kalandozol,
mondd, miért is kellek én neked?
Miért ébredsz, izzadsz, teszel-veszel,
ha álmaidban csodákkal létezel
s sziporka lesz, mit eltakar a por.
Néztem az Ébredést, amit fölém hajol
és meglebben vöröslő hajnalhaja
s fülébe súgtam: érted álmodom.