Égredő
Híd közepén. Kőnek vetve hátad,
s körbe-körbe túláradt a víz.
Csak középen maradt meg a száraz,
elől s hátul vízben áll a híd.
Elől komor, ismeretlen erdő,
hátul falu, vissza nem fogad.
Faluból dal, már nélküled írták,
erdő zúg, megveted hátadat.
Zúg-morog, és olyan ismeretlen,
lehet, hogy út nem vezet bele.
Vezetve lettél már épp elégszer,
és csak itt száraz errefele.
Errefelé minden ismeretlen.
Arra új dalok, új férfiak,
nők hallgatják karjukon gyerekkel,
és vízzel elárasztott hidak.
Arrafelé minden ismeretlen.
Zúg az erdő, árad a patak.
Közepén tán sorsbevégezetlen
minden vándor magára marad.
Magad veted hátad még a kőnek,
víz csitul, és eláll az eső.
Egy csepp gördül, ez már az utolsó,
kékké simul még egy égredő.
Erdő nyílik, fák ketté hajolnak,
redő simul, ott te, itt meg én.
Ébredek, ébredsz, előre lépek,
s lépsz te is egy kis híd közepén.
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges