És aztán?!
„ládd / mily egyszerű / élni csodát, / élni tovább” *
A titokzatosság találgatásokra késztet –
Sokasodó sötét árnyak előttem…
Vajon milyen holnapra virradok?
Mire épül
a szürke homályba vesző jövő,
ha romjaiba dől a jelen?
(a reménytelenség mindig izgatott)
Puha fényű csillagok nyomába eredek
meglelni a hamisítatlan csendet;
hol egyedül lenni nem lehet,
nincs magában egy szál fű, se gyom,
mind eggyé olvadók.
A messziség misztikus végtelenjében
helyükre kerülnek a dolgok...
Amíg a test, szellem, lélek
szüntelen küzdelmének,
az igen és nem viadalának
vége nem lesz,
és repdes még szívem,
(ki tudja meddig),
amíg csukott szemhéjam menti
a nyár aranyát,
s a benne fodrozódó kékeket,
nem adom fel…
És aztán?!
Válasz honnan érkezik?
Lassan betelnek éveim.
Akad ugyan néhány derűs napom,
de hol a láz,
mi idáig hajtott?
Az ifjúság csalfa ígérete,
bonyolult valósága,
letisztult mára.
A pillanat parányi csodája
észrevétlen elillan.
Szerelem, halál,
vágy és talány,
csalódás, remény,
keserűség, öröm,
siker, kudarc,
– megannyi emlék –
rajtam átsuhan.
És aztán?!
Megáll valahol?
Át lehet lépni az Időt?
Viszont ott,
az égi ösvényen
(bármi is történjen)
ismerős Kéz vár.
Az egyetlen biztos pont.
Közelít a távol –
az első nap,
az óra,
s a perc,
midőn a szem
világot látott,
amihez visszahajlok –
Nem is oly rég volt,
mikor anyám ringatott…
Most érzem csak igazán
azt az éjszakát…
* Illyés Gyula: Kísértet
Kép forrása: Pixabay
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges