Ősz: ultramarin kékben
... egyszerűen megmarkoltam hűtlenül magára-hagyott, hollótustól szennyezett
nádtollamat. Vele akartam lenni!
Akit, amit egyszer megszeretünk, az tudtunk és beleegyezésünk nélkül, örökös
társbérletben
nálunk marad.
Mire észbe kaptam, a toll fölém kerekedett. Papírt rendelt maga alá és... rajzoltunk fát,
itt-ott még levéllel. Gyötört avart, mitől elrabolta üdéjét a sebtiben és alattomosan
támadó hideg-zord idő... Kaszálatlan rétet, házsort; ahol tábla hirdette minden
második házon, hogy:
"Hitel- átvállalással - Eladó!"
Utoljára rákerült, oldalra egy csipkebokor, ami szerencsére, még nem lángolt.
Feltámasztottam - távolról nézegettem; ahogy kell!
Nem komponálatlan! - állapítottam meg engedékenyen.
Tónustalan ugyan, hiszen lavírozatlan. Színtelen. Pontosabban: csupán ultramarin
Valahogy mégis a máról, az idei őszről szól -
/prózavers/
2009. október 17.
- Bozó Éva alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges