ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Signor Veneranda megáll a lépcsőfordulóban, és egy ajtó melletti falon lévő foltra ráteszi ujját, aztán nagy erővel megnyomja.
Egy úr mellélép, és nézi.
„Bocsánat” – mondja az illető, és rámutat a falifoltra –, „ez nem csengő, hanem egy folt a falon. Nem fog megszólalni.”
„Igazán?” - mondja signor Veneranda – „Nem fog megszólalni? Ez ön szerint biztos? Már miért ne szólalhatna meg? Én ugyan életemben nem láttam még olyan foltot, amelyik hangot adott volna, ha meg nem nyomták, viszont számtalan csengőt láttam már, mely megszólalt, ha megnyomták.”
„Pontosan így van.” – mondja az úr. – „És amit most nyomogat, az nem csengő, csupán egy folt a falon.”
„Ez igaz, mint a fene.” – replikázik signor Veneranda. –„Ez csupán egy folt a falon. Hahogy csengő lenne, és nem egy folt a falon, eszembe nem jutna nyomkodni. Ugyan, miért nyomkodnék egy csengőgombot?”
„No de… Ön nem csengetni akar?”
„Hogy én csöngetni? Á, nem: nem akarok én csöngetni, eszembe se jutott. Ha csöngetni szeretnék, nem ezt a foltot nyomkodnám. Mit gondol, ha csöngetni szeretnék, akkor nem a csöngőgombot nyomnám? Megőrült ön, hogy ilyesmit néz ki belőlem? Ha csöngetni akarnék, hát a csöngőt nyomnám, érti? Ön a helyemben mit nyomkodna? Egy foltot a falon?”
„Jaj, dehogy!”
„Na, látja? Én se tenném! És ha épp tudni akarja, tudom, hogy mi a különbség csöngő és folt között.” – kiáltja türelmét veszítve signor Veneranda. – „De – tudja -, szép kis alak maga. Ha csöngetni akar valahová, hát csak csöngessen, de ne engem utasítgasson, jó? Utálom, ha utasítgatnak…”
És signor Veneranda magában mormológva indul a lépcsőn lefelé…